Budapest. Noha a magyar csapat tagjai közül néhányan már haza is tértek az olimpiáról, vannak olyanok, akik még csak ezután kelnek útra Athénba.
A vívókkal készültek
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány elmondta: zavarmentes volt a több mint másfél hónapos felkészülés, melynek jelentős része Tatán zajlott le. Nagy segítséget jelentettek a vívóválogatott tagjai, amikor pedig ők nem álltak rendelkezésre, a junior, illetve a játékokon nem induló felnőtt válogatottak segítettek az olimpikonoknak, Balogh Gábornak, Kállai Ákosnak, Vörös Zsuzsannának és Füri Csillának.
„Mintegy bunkerből élveztük eddig az olimpia előnyeit, a hátrányaiból pedig semmit sem érzékeltünk” – válaszolt a szakvezető arra a kérdésre, hogy milyen itthonról szemlélni az athéni eseményeket. „Másrészt viszont elég hamar kiutazunk ahhoz, hogy megszokjuk a körülményeket. Eddig három olimpián voltam ott, s az eddigi tapasztalatokból mondhatom, hogy általában a helyszínen jók az edzési lehetőségek. Most majd először a Világkupa-döntőnek otthont adó létesítményekben készülünk tovább, a versenyek előtti napokon pedig már az olimpiai létesítményekbe is bemehetünk majd” – tette hozzá.
A magyar résztvevők közül legutóbb, Sydneyben Balogh második, Vörös pedig tizenötödik volt. Athénban a férfiak versenyét rendezik először.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.