Pozsony. Nagy érdeklődés előzi meg a ma esti (18.00) Slovan–Inter futballrangadót. A papírforma az égszínkékek mellett szól, akik megnyerték utóbbi két bajnoki összecsapásukat (Trnava 2:1, Žilina 1:0), s feljöttek a harmadik helyre.
„Bizakodva várjuk a derbit, csapatunk egyre jobban belelendül.
A Slovan az esélyes
„Bizakodva várjuk a derbit, csapatunk egyre jobban belelendül. Szerencsére sérültünk nincs, válogatottjaink egészségesen tértek vissza, így a legerősebb összeállításban lépünk pályára. Remélem, népes közönség előtt színvonalas meccset vívunk riválisukkal. Nem tagadjuk, számunkra csak a győzelem az elfogadható” – jelentette ki Rudolf Janček, a Slovan menedzsere.
Hullámzó teljesítményt nyújt az alaposan megfiatalított Inter, a zsolnai 0:5-ös fiaskó után 4:1-re lelépte a ligeti együttest. Szerdán Szlovák Kupa-meccsen ismét betlizett a gárda, 3:0-ra kikapott a III. ligás Myjavától.
„Védenceim ráfizettek arra, hogy lebecsülték a harmadik vonalbeli gárdát, azt hitték, félgőzzel is simán nyernek. A Slovan elleni rangadó előtt fogadkoznak, megmutatják, hogy tudnak futballozni. Szorgalmasan készülünk a meccsre, igyekszünk meglepni az égszínkékeket. A döntetlennel elégedett lennék” – mondta lapunknak Pecze Károly, a sárga-feketék vezetőedzője.
A hosszú ideje harcképtelen Lembakoali és Sani mellett Paulík és Čech is sérüléssel bajlódik.
Eddig összesen 76 alkalommal találkozott a két csapat, a mérleg a Slovan számára kedvező: 35 győzelem, 27 döntetlen és 14 vereség; a gólarány 112:72. A legutóbbi derbire az elmúlt bajnokság zárófordulójában került sor, az Inter 2:1-re nyert a téglamezei stadionban. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.