A magyar válogatott 2025-ös éve: Rossi túlságosan magyar lett, Varga egyedül maradt

Márciusban a törökök elleni NL-osztályozón a játék nem volt annyira tragikus, mint azt a két eredmény sugallta (1:3, 0:3), de megmutatkozott a válogatott egyik legnagyobb hiányossága, hogy góllövésben nincs, aki felnőjön Varga Barnabáshoz. 

A többi támadó nem elég hatékony a kapu elé érve.

Ezt követte a svédek elleni hazai vereség (0:2) és az azerbajdzsáni (2:1) győzelem. A felkészülési mérkőzésekből nem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni, de hazai pályán újra hiányzott az effektív támadójáték, idegenben viszont a szorosabb eredmény ellenére is látszott, melyik a jobb csapat.

Őszi szezon

A vb-selejtezőket rendkívül biztatóan kezdték Sallaiék, hiszen 20 perc után már 2:0-ra vezettek Dublinban. A Galatasaray futballistája ahelyett, hogy végre tartósan góllövő formába lendült volna, kiállíttatta magát, és ezzel meg is törte saját és csapata lendületét. A döntetlen (2:2) után máris előjött a kérdés: félig tele vagy félig üres a pohár?

A Portugália elleni hazai vereség (2:3) benne volt a pakliban. Ott és a lisszaboni „visszavágón” (2:2) is megmutatkozott viszont, hogy a magyar csapat szervezetten védekezve, gyors támadásokat vezetve az erősebb válogatottak ellen is képes a jó eredményre.

Az örmények ellen kétszer is hozta a kötelezőt a Rossi-legénység (2:0 és 1:0), amivel korábban azért akadtak gondok. Az idegenbeli meccsen ugyan volt egyenlítési lehetősége Örményországnak, de összességében Orbánék kontrollálták az ellenfelet.

Az írek elleni hazai találkozón (2:3) pedig mindannyian tudjuk, hogy 

talán egy perc sem kellett volna a már sikernek számító pótselejtezős helyhez.

Pozitívumok

A magyar szakmai stáb el merte engedni a leginkább védekezésre koncentráló játékrendszerét. A korábbi, három belső védős szisztémát nem egy az egyben a négyvédős rendszer váltotta, hiszen ha kellett, Nego behúzódott jobb oldali belső védőnek, Bolla pedig szárnyvédővé vált. Ez a hibrid megoldás inkább hajazott a modern futballban is gyakran használt 4-3-3 vagy 4-2-3-1-es taktikára.

Ennek köszönhetően szemmel láthatóan bátrabbá váltak a magyar támadásépítések, és Szoboszlai mellé felnőttek a magyar középpályások. Schäfer, Styles, Tóth Alex, valamint a beugró többiek is aktívabbak voltak a labdakihozataloknál, így a pálya egyik oldalát rendszeresen túltöltve, ki tudtak alakulni szép összjátékok, amik helyzeteket eredményeztek.

Összességében a foci, amit Sallaiék játszottak, nem tartósan, de látványosabb volt a korábbi években megszokottnál.

Mi hiányzik?

Kívülről, a mérési adatokat, az öltözőben és az edzésen történteket nem látva egyelőre nehéz megmondani, hol van a hiba. Az viszont egyértelmű, hogy bő 90 percen át nem tudja tartani ezt a formát a csapat. 

Szoboszlai erőnlétéhez aligha nőhetnek fel a keret jelenlegi játékosai, de talán az lehet a következő lépcsőfok, ha a többiek sem csak félidőnként 20-30 percig képesek a legmagasabb fokozaton pörögni. 

Bár talán Schäfer játékát kéne a legkevésbé kritizálni, hiszen amíg lépni bír (sőt talán még utána is), folyamatosan hajt, de az idő előrehaladtával nála is be-becsúsznak a pontatlan passzok. Nem is beszélve a többi középpályásról.

A hiba tehát ott lehet, hogy Szoboszlain kívül a magyar válogatott nem bírja ezt a tempót, és mivel nem elég bő a keret, nincs megfelelő csere sem. Előbb vagy utóbb visszavesznek a tempóból, aminek 2025-ben többször volt rossz vége, mint jó.

A merítés már jobb, mint korábban, de még mindig nem elég mély. Oda már eljutottak Rossiék, hogy jelenleg a keretbe behívott futballisták mindegyike folyamatosan játékban van, de a padról beszállók nem pótolják tökéletesen a stáb első választását.

A szövetségi kapitány

Az olasz szakember teljes válogatott pályafutását figyelembe véve, nagyjából a maximum közelében jár. A papíron gyengébb írek elleni vereséghez hasonlóakat lehet találni az elmúlt évekből is, de a bravúr oldalon is megvannak ezek a mérkőzések. A portugálok elleni pontszerzés éppen ilyen kilengés a túloldalra, ha csak az idei évet vesszük.

2025 ellenben az ő szempontjából sem jó. Több helyen beszéltek arról, vajon talál-e még motivációt a közös munkára a csapattal. Itt feltennénk a kérdést: 

egy sportembernek kell annál nagyobb ösztönző, minthogy egy ilyen vereség után bizonyítsa, hogy nem ez volt a reális végeredmény?

A vb-részvétel a számokat nézve persze nem realitás, hiszen Magyarország az utóbbi Európa-bajnokságokat tekintve sincs ott a kontinens legjobb 16 csapata között. Onnan azonban nincs nagyon lemaradva. Így inkább az a kérdés, hogy látja-e az olasz azt az utat, amelyen a következő 3-4 évben, közben egy Eb-vel, meg tudja újítani úgy a csapatát, hogy egy kis szerencsével meglehessen a pótselejtező a 2030-as vb előtt. Utána egy-két ki-ki mérkőzésen már bármi megtörténhet.

Javítanivaló 

Amin viszont változtatnia kellene, az a kommunikáció – ami az előnye, az éppen a hátránya is. Rossi megértette a magyar néplélek működését, de túlságosan át is vette azt. Sokszor az az érzésünk, mindenen képes megsértődni. Bár kap néha olyan kérdéseket a sajtótájékoztatókon, amelyek nem ütik meg a kellő szintet, ha valaki érdeklődik egy-egy kimaradó játékosról, 

nem kéne minden esetben úgy reagálnia, hogy ezzel a hozzáértését kérdőjelezik meg.

Legutóbb éppen Lukács Dániel esete mutatta meg, hogy kiszúrt valamit a játékosban, ami éppen egy hiányzó láncszem lehet. A Puskás Akadémia támadójának az eddigi teljesítményét látva ugyanis ő lehet az a futballista, aki Varga mellett képes a gólszerzésre. Egy-egy ilyen jellegű kérdésre csak el kéne mondania, hogy mit is látott, vagy fordított esetben, hogy mi hiányzik számára az adott futballistában.