A jó keménység foka

Kedélyes hangulatban mondta el szokásos tusványosi beszédét Orbán Viktor. Kampánybeszéd volt, amit egy pillanatra sem rejtett véka alá: nyíltan hívta szavazni a jövő tavaszi választásokra az erdélyi magyarokat. Fontos kampánybeszéd volt, hiszen a határon túli magyarok nem elhanyagolható hatással lehetnek a következő magyar Országgyűlés összetételére. A Fidesz kiváló politikai érzékkel kezeli ezt a helyzetet, miközben a magyarországi ellenzék nem hajlandó tudomást venni róla – mint eddig annyiszor, most sincs róla fogalma, mit kezdjen a határon túli magyarokkal, így inkább ignorálja a témát, és ezzel tovább erősíti a Fideszt. Abban egyébként egyet lehet érteni a tusványosi főelőadóval, hogy a határon túli magyaroknak elemi érdeke egy erős Magyarország – ezt azzal egészítenénk ki, egy erős, nemzetközileg is magas presztízsű, valós és alapvető kérdésekben egységes Magyarország. Az utóbbi legalább tíz évben ez az elemi érdek nem teljesült.

Orbán magabiztosnak hatott. Láthatólag élvezi, amikor átlényegülhet műkedvelő politológussá, olyan nógrádigyörgyösen, és nagyokat jósolhat, fellengzős igazságokat nyilatkoztathat ki közérthetően. A közönségével együtt derűsen fogadta azt a kérdést is, miért nem keményebbek már ezekkel a Soros-bérencekkel (ill. köznyelviesült formában: „sorosbérencekkel”, értsd: mindenki, aki nem fundamentalista Fidesz-hívő), és ugyanilyen derűvel válaszolta, hogy még lehetnek.

Micsoda idilli pillanat, amikor magyar a magyarral összekacsint a közös pusztítás kecsegtető ígérete felett!

A Soros-kampány természetesen nem antiszemita, és a magyar kormány elutasít mindenféle antiszemitizmust. Ezt ugye az előtt a Benjámin Netanjahu előtt is elmondta Orbán, akivel ugyanaz az Arthur J. Finkelstein a kommunikációs tanácsadójuk. Aki bár nagyon is élvezi a liberális jogrendszerek előnyeit (melegházasságot kötött, férjével gyermekeket is örökbe fogadott), nagyrészt a liberalizmus elleni gyűlöletkeltésre építette munkásságát. Orbán Viktor mára kiválóan beletanult a finkelsteini módszerekbe. Miután Tusványoson elmondta, még lehetnek keményebbek, hozzátette, vannak az európai politikai kultúrában olyan határok, amelyeket ők nem lépnek át, szemben az ellenfeleikkel. Ez egy kiváló kommunikációs eljárás: először meglebegtetjük, hogy pusztítás következik, aztán úgy teszünk, mint ha mi semmi ilyesmit nem mondtunk volna. Először azt mondjuk, Horthy kivételes államférfi volt és telesorosozunk egy országot, aztán azt mondjuk, elítélünk mindenfajta antiszemitizmust. Ez a stratégia kiválóan épít arra a mediális tapasztalatra, hogy a helyreigazítás sokkal kevésbé hagy nyomot, mint az előtte nyilvánosságra került „tévedés”.

A Soros-plakátokat leszedik, Orbán pedig mindenkit biztosít, vannak határok, amelyeket ő nem lép át. Amire azonban közönsége emlékezni fog, az az ígéret, az a bizsergető, férfias szövetség, amelyet meglebegtetett: lehetünk még keményebbek! Csak egy kicsit kell kérni. Aztán persze majd el lehet simítani a dolgot.

Közben pedig, amíg Orbán Viktor elmondja, már nem Európa a mi jövőnk, hanem mi vagyunk Európa jövője, egy magányos tüntetőt a tömeg a földre teper, és hátracsavart karral vezetik el a helyszínről. Valószínűleg sorosbérenc volt, fizetett ügynök, gátlástalan provokátor. Örülhet, hogy ennyivel megúszta.

Kíváncsian várjuk, hol lesz az a bizonyos határ, amelyet már nem lépnek át. Ha az „európai politikai kultúra” történetéből indulunk ki, akkor még maradt néhány kiaknázatlan lehetőség.