A hajrában esett a győztes gól a komáromiak meccsén

Mashike20251214

A labdarúgó Niké Liga utolsó idei fordulójában a kassai FC látogatott Aranyosmarótra, a komáromiak ideiglenes otthonába.

A hazaiak szakmai stábja egy helyen változtatott a Skalica ellen bevetett kezdőn, ezúttal Mashike volt a középcsatár, a középpályán pedig, bár már Ožvolda is bevethető volt, a Kiss, Gamboš, Žák trió kapott szerepet. A vendégeknél ott volt a kezdőben az MTK-nevelés, Kovács Mátyás.

Komáromi helyzetek

A csapatok 2 Celsius-fokban kezdték az összecsapást. Hangulatot 5-6 komáromi drukker igyekezett teremteni, a vendégszektor ezúttal üresen maradt. A vendégek támadólag léptek fel, de helyzetekig nem jutottak. 

A 10. perctől pedig a megérkező gyerekcsapatok is beszálltak a KFC biztatásába.

A 12. percben egy kontra végén Palán adott be balról, Tamás lőtt, de Dabrowski leért a lapos lövésre és védett. Egy perccel később Šmehyl társánál is jobban találta el a labdát az ezúttal jobbról balra épülő akció végén, de újra a kapus ért hozzá utoljára a rövid sarokba tartó labdához. Gamboš próbálkozott következőre, de 20 méterről nem talált kaput.

Gól a semmiből

Kicsit alábbhagyott a csapatok kezdeti lendületet, a kassaiak Šimko, a Duna-partiak Ďatko hibája után bízhattak egy nagy helyzet kialakításában, de a többiek rendre kisegítették társukat. A 35. percben szöglethez jutottak a kassaiak, amit Čerepkai adott be, középen Száraz a saját kapujába ütötte a labdát, 0:1

A kapus az eset után ugyan ápolást kért, de csak a földre esésnél ütközött, ráadásul saját csapattársával. Egyértelműen szabályos volt a gól.

Nem sokkal később Madleňák nyert futóversenyt Špiriakkal szemben, majd ok nélkül elesett a tizenhatoson belül. A labda még bejutott a középen érkező Rehušhoz, akinek a lövését Száraz bravúrral védte. A vendégek büntetőt reklamáltak, de a komáromi jobbhátvéd nem volt szabálytalan.

Megérdemelt egyenlítés

A szünetig ugyan próbálkoztak a lila-fehérek, de nem jártak sikerrel. A 49. percben egy szabadrúgás után Kiss lőtt, de a kapus védett, a kipattanót pedig Šimko fejelte fölé öt méterről. A védőnek csak reflexből tette bele a fejét a labdába, irányítani nem tudta azt. Szinte rögtön ezt követően Mashike tört be a tizenhatoson belülre és kapura bombázott, Dabrowski újra védett, de ismét kijött róla a labda, amira Tamás érkezett és a hálóba lőtt, 1:1.

Žákék sokkal bátrabban játszottak támadásban, mint az első játékrészben, a komáromi gyerekek azonnal el is kezdték kiabálni: „Még egyet, még egyet!”

Palán lőtt következőre, de blokkolták a kísérletét. Remek szögletvariáció következett, de Žák lövésébe is beleléptek a kassaiak.

Egy-két vendég pontrúgás után Mashike ugrott ki újra mintaszerűen, de a lövését most blokkolták. Ožvoldát Gamboš helyére küldte be Radványi, a túloldalon pedig két változást jegyezhettünk fel, lejött az említett Kovács és Rehuš is. Ganbold és Boďa is érkezett rövidesen Palán és Mashike helyére. Kisebb lehetőségek mellett újra cseréket jegyezhettünk fel, az elfáradó Špiriakot Krčík, Tamás pedig Bayemi váltotta.

A 85. percben Pillár került lövőhelyzetbe egy szöglet után, de egy méter tévedett. Három perccel később a pálya felétől egy bedobásból indult a kassai támadás, amiben Čerepkai lépett meg a balszélen, középre adott, ahol az üresen érkező Sovič a kapuba lőtt, 1:2.

Újra a semmiből érkezett a vendégek találata. A három perces hosszabbítás nem hozott újabb gólt, így vereséggel zárták az évet a lila-fehérek. A kassaiak győzelmével sokkal szorosabbá vált az alsóház, nagy csata várható még még tavasszal a bentmaradásért.

Jegyzőkönyv

Niké Liga, 18. forduló

KFC Komárno–FC Košice 1:2 (0:1)

Gólszerző: Tamás (50.), ill. Száraz (35., öngól), Sovič (88.)

Játékvezető: Gemzický, 367 néző

Sárga lap:

KFC: Száraz–Špiriak (84. Krčík), Pillár, Šimko, Šmehyl–Gamboš (68. Ožvolda), Kiss–Tamás (84. Bayemi), Žák, Palán (75. Ganbold)–Mashike (75. Boďa)

KOŠICE: Dabrowski–Ďurko (80. Kakay), Kružliak, Teplan–Kovács (68. Magda), Zsigmund (85. Metu), Gallovič, Jakúbek, Madleňák–Rehuš (68. Sovič), Čerepkai

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?