Interlagos. Juan Pablo Montoya nyerte az 55. Forma–1-es világbajnokság utolsó futamának számító Brazil Nagydíjat. A Williams-BMW-től távozó kolumbiai sztár F–1-es pályafutása 4. diadalát ünnepelte.
A Ferrari álomszezonja
Ross Brawn technikai igazgató szerint a vasárnap befejeződött 55. Forma–1-es világbajnokság álomszezon volt a Ferrari számára, s Michael Schumacher pályafutásának csúcséveként kerül fel 2004 a sportág történetének legszebb lapjaira. „Két évvel ezelőtt azt hittem, felülmúlhatatlan lesz a 2002-es idényünk. Most pedig nemcsak megismételtük, hanem bizonyos szempontból még sikeresebbek is voltunk” – mondta a brit szakember.
„Tavaly a kemény munka hozta meg a gyümölcsét, bebizonyítottuk, hogy a nehéz helyzeteken is úrrá tudunk lenni. Azt is láthatta mindenki, hogy képesek vagyunk a harcra” – jelentette ki Brawn.
A maranellói istálló két pilótája, Schumacher és a brazil Rubens Barrichello 15 futamot nyert meg 2004-ben, ezzel beállította saját 2002-es és a McLaren 1988-as csúcsát az egy szezonban aratott diadalok tekintetében. (mti)
EREDMÉNYEK
Brazil Nagydíj: 1. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:28.01.451 óra; 2. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) +1,022 mp; 3. Barrichello (brazil, Ferrari) 24,099; 4. Alonso (spanyol, Renault) +48,908; 5. R. Schumacher (német, Williams-BMW) +49,740; 6. Szato (japán, BAR-Honda) +50,248; ... 16. Baumgartner (Minardi-Cosworth) 4 kör hátrány.
A vb végeredménye: 1. M. Schumacher 148 pont, 2. Barrichello 114, 3. Button (angol) 85, 4. Alonso 59, 5. Montoya 58, 6. Trulli (olasz) 46, 7 Räikkönen (finn) 45, 8. Szato (japán) 34, 9. R. Schumacher (német) 24, 10. Coulthard (skót) 24, ...20. Baumgartner.
Csapatverseny: 1. Ferrari 262 pont, 2. BAR-Honda 119, 3. Renault 105, 4. Williams-BMW 88, 5. McLaren-Mercedes 69. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.