Sport

A DAC-ban is megfordult Szépe János alapemberré vált Zalaegerszegen

Rosszkor jött számára a koronavírus miatti kényszerszünet, mivel a tavaszi szezonban bejátszotta magát a kezdőbe, és csapata is formába lendült. Korábban Galántán és a DAC-ban is szerepelt, most Zalaegerszegen focizik, ahol imádja a várost és csapatot is. A 24 éves, nádszegi származású Szépe Jánossal beszélgettünk.
Lencsés Zoltán

2020. április 6. 07:00

Szépe János
Szépe János (fehérben) bejátszotta magát a Zalaegerszeg kezdőjébe. (Fotók: ztefc.hu)

Milyen út vezetett a nádszegi diákcsapatból a DAC-ba?

5–6 éves koromban kezdtem focizni Nádszegen, nyolcadikos koromban kerültem Galántára, ahol a diákcsapatban és az ifiknél is szerepeltem. Itt Ján Gubáni volt az edzőm, aki miután Dunaszerdahelyre távozott, vitt magával engem is. Így kerültem a DAC-hoz, ahol az idősebb ifik csapatában szerepeltem. Ezután fél évet a Slovannál is töltöttem kölcsönben, ahol egyáltalán nem játszottam. Visszatértem Dunaszerdahelyre, ekkor került Világi Oszkár a klub élére, és az azt követő szezonban bemutatkoztam az élvonalban is, összesen négy Fortuna ligás meccsen léptem pályára.

Ezután azonban nem maradt Dunaszerdahelyen, hanem kipróbálta magát Magyarországon.

A DAC után Magyarországra igazoltam, az NB II-es Mosonmagyaróvár csapatához, ahol egy jól sikerült teljes szezont lejátszottam. A szezon végén jött egy megkeresés Zalaegerszegről. Nem gondolkodtam sokat az ajánlaton, szinte rögtön elfogadtam, mert lehetőségem nyílt az NB I-ben játszani. 

Hogy érzi magát Zalaegerszegen?

Nagyon jól, egyrészt szeretem a csapatot, sikerült beilleszkednem. Másrészt a várost is nagyon megkedveltem. Amikor idekerültem, megsérültem, és jóformán az egész őszi szezonban nem léphettem pályára. Az őszi szezon utolsó meccsén csereként beállva a Puskás Akadémia ellen mutatkoztam be a magyar bajnokságban. Idén tavaszra fizikailag is utol kellett érnem magam, valamint mentálisan is meg kellett erősödnöm. Az edző elmondta, hogy ne számítsak sok lehetőségre egy ilyen hosszú kihagyás után, de ezzel én magam is számoltam. Amit elvártak tőlem, azt próbáltam maximálisan teljesíteni, csináltam a dolgom az edzéseken. 

A Zalaegerszeg javuló formát mutatott az elmúlt hetekben, meghozta az áttörést is, hiszen sikeresen beverekedte magát a kezdőcsapatba. Viszont még mindig kiesőhelyen áll a csapat. Milyen esélyeket lát a bennmaradásra?

A tavaszi szezont rosszul kezdte a csapat, ezért edzőváltásra került sor. Az új edző, Márton Gábor érkezése óta rendszeresen játszok, jobbak lettek az eredmények is. Azt mondom, bennmaradunk. Ebben száz százalékig biztos vagyok. Ennek a csapatnak vannak olyan minőségű játékosai, hogy ezt elérjük. Az új edzővel megnőtt a konkurencia is egyes posztokon, érezni lehet a csapaton, hogy nagyon akarja a bennmaradást. Mindenre elszántak vagyunk. 

Milyenek az erőviszonyok az NB I-ben?

Természetesen két csapat, a Ferencváros és a Fehérvár kiemelkedik a mezőnyből. A Fehérvár elleni bajnokin az első félidő végén piros lapot kaptam, de addig a pontig ellenük is álltuk a sarat. Aztán sikerült kihasználniuk az emberelőnyt, mivel egy nagyon erős csapatról beszélünk.

A koronavírus miatti kényszerszünet kifejezetten rosszkor jött...

Március 16. óta nincsenek közös edzések Zalaegerszegen, viszont mindenki kapott egyéni tervet, amit teljesítenie kell. A jövőről még senki sem tud biztosat mondani, de én személy szerint nem örülök ennek a szünetnek, hiszen a csapat is formába került, másfelől én egyedül élek itt Zalaegerszegen, a barátnőm és a családom Szlovákiában van, így nem találkozhatok velük. 

Mi az erőssége, és mi az, amiben még fejlődni szeretne?

Minden téren fejlődnöm kell, sohasem vagyok elégedett magammal. A párharcokban és a fejeseknél érzem magam erősnek, de mivel fizikailag erős vagyok, ez a gyorsaság és a robbanékonyság rovására megy. Technikailag is van hová fejlődnöm. Középhátvéd az eredeti posztom, itt érzem magam a legjobban, de ha a szükség úgy hozza, a jobbhátvéd posztján is tudok játszani. 

Mik a céljai a jövőben?

Jelenleg az elsődleges célom a bennmaradás a ZTE-vel. A szerződésem a jövő szezonra is ideköt, és azt mindenképpen az NB I-ben szeretném tölteni. Azért küzdök minden nap, hogy minél több lehetőséget kapjak, hogy stabil kezdőjátékosként számoljanak velem a továbbiakban is.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič szlovák miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Medve–Vámosszabadi határátkelőnél tegnap reggel. Brüsszel szerint július elejétől fokozatosan megnyitnák az EU külső határait.⋌(Somogyi Tibor felvétele)

A szlovák politikában a trianoni évforduló kapcsán újra előkerült a magyarkártya

Berényi: „Nem volt megfelelő a memorandum átadásának időzítése”

Komárom

Komáromi Nyár – újragondolva

rendőrség illusztráció

Vizsgálja a rendőrség a pozsonyi, vereknyei roncstelep ügyét

vásárlás

A nagy üzletláncok a járvány nyertesei

Romsics Ignác

„A történész az igazság megismerésére törekszik...”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.