A bukás után az aranygenerációtól búcsúzik a belga sajtó

A bukás után az aranygenerációtól búcsúzik a belga sajtó

Az „aranygenerációtól” búcsúzik a belga sajtó azt követően, hogy az ország labdarúgó-válogatottja, amely négy éve bronzérmes volt, a katari világbajnokságra pedig a FIFA-rangsor második helyezettjeként érkezett, a csoportkör után búcsúzott.

„Az Ördögök kiestek, szégyen és .... köszönet” – írta a Le Soir, melynek címlapján a több helyzetet kihagyó, fejére húzott mezzel lefényképezett Romelu Lukaku látható.

„Könnyek és düh az 1998-as franciaországi óta legrosszabb szereplés után” – fogalmazott a De Standaard, amely a címlapjára a csapattársát vigasztaló Axel Witsel fotóját tette.

A De Morgen „a világbajnokság legnagyobb csalódásáról” ír a belga búcsú kapcsán, a DH Les Sports pedig azt emelte ki, hogy „a Vörös Ördögök közül még senki sem jelentette be a visszavonulását”, ugyanakkor búcsúzhat a válogatottól Toby Alderweireld, Eden Hazard, Jan Vertonghen, Lukaku és akár Kevin De Bruyne is.

A La Libre is úgy véli, hogy a belga válogatott egy korszaka lezárult, és a katari világbajnokság hatalmas változásokat indíthat el.

A belga RTL a honlapján „végtelen szomorúságról” számol be, és tudósítása mellé a könnyeivel küszködő Lukaku fotóját helyezte.

Az RTBF televízió már a távozó szövetségi kapitány Roberto Martínez utódjáról lamentál, és a lehetséges jelöltek között említi Vincent Kompanyt, Philippe Clément és Thierry Henryt.

A belga válogatott az F csoportban 1–0-ra verte Kanadát, majd 2–0-ra kikapott Marokkótól, végül gól nélküli döntetlent játszott a horvátokkal, így csoportharmadikként kiesett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!