Pozsony. Hosszú idő után végre igazi futballt láthattunk Szlovákiában. A nemzeti tizenegy a lettek elleni nyertes vb-selejtező mér-kőzésen megmutatta, van tartása a csapatnak, ha kell kilencven percen át űzi ellenfelét. Persze, lehet a kákán is csomót keresni, ám szombaton többet örülhettünk, mint szomorkodhattunk.
A bőség zavarában
NÉMETH SZILÁRD. A lélektanilag nagyon fontos egyenlítő gól szerzője. Nagy kedvvel futballozott, helyzetei is akadtak. A második félidőben a középpályán játszott. Ott még jobban tudta kamatoztatni gyorsaságát, technikáját és átlátását, mint a csatársorban, a védők gyűrűjében.
MIROSLAV KARHAN. Régen láttuk így játszani a volt válogatott csapatkapitányt. Tele volt vele a középpálya. Segítette a támadásokat, ha kellett hátul szerelt, nem ismert elveszett labdát. A párharcokban remekül állta meg helyét és ami a legfontosabb, csak ritkán szabálytalankodott.
ĽUBOŠ REITER. Dušan Galis edző tizenkilencre lapot kért, mikor lehozta Mintált, és az Olomouc csatárát küldte pályára. Reiter meghálálta a bizalmat, gólt fejelt és az első találat is az ő lövése után született. Egyenes, határozott játéka, nem „ízlett” a lett védőknek. Soha rosszabb csereembert.
VRATISLAV GREŠKO. A Blackburn játékosa a védelem bal oldalán lépett pályára, ami nem igazán az ő terepe. Sokat volt ugyan játékban, de rengeteg labdát is elszórt és legtöbbször a beadásai is célt tévesztettek. A bekapott gólnál is ő hibázott.
ROMAN KRATOCHVĺL. Idegesen játszott. Párszor nagyokat bakizott, mint a gólt megelőző szöglet előtt, amikor feleslegesen fejelte el Čontofalský elől a labdát. Legtöbbször ő fogta Verpakovskist és csak üggyel-bajjal tudta megoldani feladatát.
MARIS VERPAKOVSKIS. A lettek egyetlen értékelhető játékosa. Gólra váltotta helyzetét, és végig két-három védő őrizte. A végére felőrlődött a szélmalomharcban. (sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.