Durosinmi simán verte egy az egyben Cissét
A 94. percben mentett pontot az emberhátrányban játszó Fradi az EL-ben (+ FOTÓK)
Amikor már mindenki elkönyvelte a Viktoria Plzeň győzelmét a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga főtáblájának 1. fordulójában, érkezett Robbie Keane csodacseréje.
Deja vu. Nemcsak azért, mert hét hónapja is ott ültünk a Groupama Aréna lelátóin, amikor a Plzeň ugyancsak az EL-ben vendégeskedett a zöld-fehéreknél, hanem mert sok körülmény hasonlított a februárihoz: ezúttal is foghíjasabbak voltak a lelátók (legalábbis egy Európa-liga-főtáblás meccshez képest), a pilseni drukkerek ezúttal is lelkesek és békések voltak (megint elővették a Sex, sex, sex-on-the-beach skandálást), és a vendégcsapat ezúttal is rá-ráijesztett a Fradira.
Sárga, majd gól
Igaz, februárban nem volt ajtó-ablak ziccerük az 50. másodpercben, mint most, de a veszély akkor is érződött a támadásaikban. A 16. percben pedig már landolt is a labda Dibusz kapujában. Durosinmi kapott egy remek indítást, tökéletesen (és villámgyorsan) megtáncoltatta Cissét, majd higgadtan a hálóba lőtt – mindezt másodpercekkel azután, hogy kemény belépőjéért sárga lapot kapott a nigériai játékos.
Ellaposodó meccs
„Küzdeni mindiiiiig, feladni sohaaaaa”
– próbált lelket önteni a B közép a csapatába, amelyet érezhetően megfogott a gól. Sőt, nemcsak a pályán levőket, a többi lelátón helyet foglalókat is, akik némileg apatikusan szemlélték a történéseket. Való igaz, a folytatásban is inkább állt a meccs közelebb a 0:2-höz, mint az 1:1-hez. A pilseniek is így érezték, kemény magjuk ekkor már félmeztelenül vívta hangpárbaját a hazaiakkal. Utóbbiak élőképpel nem készültek, de a bemelegítéstől kezdve lankadatlanul énekeltek és tapsoltak.
Aztán fél óra elteltével, különösebb izgalmak híján, belekezdtek az újpestiek szidásába…
Az addig is halovány hazai játék – erős képzavarral élve – újabb mélyütést kapott a 38. percben. Makreckis ígéretes helyzetben veszített labdát támadásban, a kontrát megakadályozandó visszarántotta ellenfelét, az egyértelmű sárga lap viszont már a második volt a lett játékos számára, a Ferencváros így emberhátrányba került.
A remény: a rögzített helyzetek
Robbie Keane vezetőedző nem kis feladat előtt állt, hogy a kapura egyáltalán nem veszélyes csapatát 10 emberrel tegye képessé legalább az egyenlítésre. Érkezett is Kanikovszki és Cadu (Keita és Gruber helyére), sok minden azonban nem változott: továbbra is megkönnyebbült sóhaj kísérte a Plzeň legtöbb támadásbefejezését (Dibusz általában szemmel védett), míg a másik oldalon a DAC-ból ismert Martin Jedličkának egy beadás lehúzása volt az egyetlen feladata negyed óra alatt.
A 65. percben aztán a semmiből – pontosabban egy szabadrúgás utáni beívelésből, a Fradi játékát látva az egyetlen lehetséges módon – egyenlíthettek volna a hazaiak, de Ötvös nem tudta irányítani a labdát, amely kevéssel a kapu fölé pattant róla.
Hogy taktikai okokból vagy csak a fáradtság miatt, de a Plzeň egyre kevésbé erőltette a támadásokat. Ha pedig eljutottak Dibusz kapujáig, általában nem koncentráltak eléggé ahhoz, hogy eldöntsék a meccset, pedig lehetőségük lett volna rá. Így pedig tovább lehetett reménykedni az egyenlítésben.
A 83. percben egy szögletnél pédául rég nem hallott intenzitással szólalt meg a "Mindent bele!” Akkor még nem, de a legeslegvégén, a 94. percben csak megszületett a hőn áhított hazai gól: a csereként beállt Pesics fejelte be a meccs utolsó beadását - a Fradi az első kaput eltaláló lövéséből egyenlített 1:1-re, majd a holland bíró le is fújta a meccset a középkezdés után.
A zöld-fehérekre egy hét múlva a Genk vár idegenben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.