Szinte évente megismétlődik a kerekesek kiélezett küzdelme (Kuzma István felvétele)
27. felvonásához érkezett a Bódva-kupa

Nem tudunk róla, hogy lenne még egy olyan verseny az országban, amelyen egyszerre három sportágban folynak a küzdelmek az elsőségekért. Szepsi ebben egyedi!
A Bódva-kupa során évente futnak, kerékpároznak és görkorcsolyáznak a versenyzők. Szombaton (nevezés: 7.00–8.30, rajt: 9.00) 27. alkalommal indul a mezőny a kelet-szlovákiai város főteréről. Egyszerre mindhárom sportágban.
Változatlan formában
„Tavalyhoz képest minden a régi, változások, újdonságok ezúttal nincsenek" – mondta lapunknak Dobos Zoltán versenyszóvivő, a nemzetközi országúti viadal társszervezője.
Fél évtizede a Buzitához közeli híd felújítása miatt más útvonalon, Szepsi és Jászó között zajlik a görkorcsolyázók és (a félmaratont) futók versenye. A kerekesek pedig újra áthajtanak Magyarországra, egészen a rakacai fordulóig, majd onnan visszatérnek Szepsibe. Közben több mint 70 kilométert tesznek meg, a görkorcsolyamezőny 17 és felet. Ismét négy táv vár a futókra: a félmaratonin túl 1, 5 és 10 kilométeren folyik a verseny, ráadásul 1000 méteren bárki kiveheti részét az örömfutás élményeiből.
"Reméljük, baleset nélkül lezajlik minden, szerencsésen célba érnek az indulók. És azt is, hogy sikerül megőriznünk – mind színvonalában, mind létszámában – versenyünk rangját. Ezzel is ápolva a sokéves hagyományt, éltetve a kupa családias egyediségét. Szívügyünknek tekintjük, ezért folytatjuk kitartóan” - tette hozzá Dobos.

1999-től máig
1999-ben Remák Béla indította útjára a szepsi Bódva-kupa futóversenyt, amely 2005-től országúti kerékpárviadallal, 2011-ben pedig görkorcsolyaversennyel bővült. Tőle később mások vették át a szervezői váltóbotot, jelenleg Dobos Zoltán, Nagy István, Balta Zsolt és Péter Éva kezében van. És több mint 50 segítő teszi hozzá a maga részét a versenyszervezés minden frontján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.