A Kenyheci 11-es futóverseny harmadik évfolyamát rendezik meg vasárnap.
150 futóra számítanak Kenyhecen

A verseny helyszínéül kijelölt pályaszakasz nem változott, ezúttal is a község utcáin kell majd a 11 km-es távot teljesíteni két körben. „Nagy örömöt jelent számunkra, hogy az érdeklődés nem csökkent. A versenyzők most is választhattak a 11 és az 5,5 km-es táv között, a rajt a Sportcentrum mellett lesz (10 órakor), és ugyanide érkeznek vissza is az indulók. Megtiszteltetésnek vesszük a határon túli versenyzők jelentkezését, élénkebbé és egyben színvonalasabbá is teszik ezzel a versenyt. A polgármester úrral, Konkoly Tamással és a sportért felelős önkormányzati képviselővel, Danko Lászlóval közösen igyekeztünk megfelelni minden olyan előírásnak, amellyel biztosítjuk a futók biztonságát, a megfelelő ellátást” – mondta lapunknak Huszár Tibor, a szervezőbizottság tagja, hozzátéve, kb. 150 indulóra számítanak.
Visszatérő vendégei a rendezvénynek a Nagykaposi Futóklub tagjai, Vargaestók Géza és Papp Zoltán. „Az elmúlt versenyeken jól teljesítettem, és ez motivál. Nem szeretnék kedveszegetten távozni innen, jó formában érzem magam, remélem, mindez megmutatkozik” – mondta Vargaestók. Papp Zoltán is rendre jó eredményeket tud felmutatni eddigi versenyeiről:
„Nem tudom, milyen erős lesz a mezőny, de az elért helyezések köteleznek, és most sem szeretném alább adni.”
Hosszabb kihagyás után újra versenybe száll a szomszéd településen működő Abaújszinai Atlétikai Kör vezetőségének tagja, Ficzere Bertalan is: „Sokáig nem állt módomban részt venni semmilyen versenyen, de azért nem álltam le, a szokott napi kilométereimet lefutom, így edzésben tartottam magam. Kíváncsi vagyok, mire leszek képes, várom a verseny hangulatát, a régi és új versenytársak viszontlátását.” Huszár Tiborral egyetemben mindhárman a hosszabb távon indulnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.