Millió útleírást olvashattunk már a világ egyik legizgalmasabb országáról. A mostani eltér a többitől. Nem a látnivalókat mutatja be, hanem azt, milyen India igazából.

Hogyan tovább a kisebbségpolitikában? címmel szervezett konferenciát május 16-án Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője. A kerekasztal-beszélgetés az őshonos kisebbségek védelméről szóló határozatnak az Európai Parlamentben idén februárban történt elfogadását,

Ezekben a percekben száll fel a gépem, alattam a napfelkeltében a dubaji sivatag. Nemsokára leszállok a pozsonyi reptéren. Addig még van egy kis időm. Ha egy kambodzsai szigeten üldögél az ember, hihetetlennek tűnik, hogy nem az az élete, hanem annak éppen az a része, ami kilóg élete egyenletes, előre látható vonalából, a pillanat, amiért érdemes élni.

Laoszban a legbunkóbbak az emberek a környéken, de Lacival úgy döntöttünk, megnézzük a helyi mászóparadicsomot. Tha Khaek mellett, a hegyekben van egy hippitanya, ami leginkább a filmekben látható Yosemite-völgyre emlékeztet.

Most akkor… készítsem magam az otthoni depresszioakklimatizációra, vagy maradjak örökké egy kambodzsai szigeten? Gondoljatok csak bele: A saját kis bambuszházatok verandáján üldögéltek a világ egyik legszebb, fehér homokos tengerpartján, sört isztok, szivaroztok, és wifin kapjátok a netet valami láthatatlan forrásból.

Elmentem a Svedagon pagodához – ez egy harang alakú sztúpa a mianmari Rangun központjában, az ország legszentebb épülete. Itt láttam először férfi turistákon longit. Itt viszont nagyon sokat.

A burmai határra vezető út elég nyomasztó. És nem azért, mert The Rock és Bruce Willis koprodukciós sci-fi-akciófilmje üvölt német szinkronnal és thai felirattal a busz tévéjében közvetlenül előttem (feltehetően én voltam az egyetlen, aki egyáltalán felismerte a nyelvet).

Vicces dolgokat most nem fogok írni. Elvből sem, de azért sem, mert tulajdonképpen azért írok épp, hogy el ne aludjak. Mindjárt hajnalodik Dubajban. Tizenkét órája indultam Pozsonyból, és még 12 órám van a bangkoki gépem indulásáig, ami hatórás út után éjjel egykor érkezik meg Thaiföldre.

Rozbroy Viktor neve leginkább a Vasárnapból lehet ismerős. Idén tavasztól nyárig 26 héten keresztül jelent meg lapunkban a világutazását bemutató sorozat. Viktor igazi vándor. Olyan, aki kalandokat keres és talál. Aki nem fél a világtól.

Rozbroy Viktor neve leginkább a Vasárnapból lehet ismerős. Idén tavasztól nyárig 26 héten keresztül jelent meg lapunkban a világutazását bemutató sorozat. Viktor igazi vándor. Olyan, aki kalandokat keres és talál. Aki nem fél a világtól.

Várjuk a repülőgépet, aztán hazamegyünk. Mindenki kérdezi majd, milyen volt, amire azt mondom: jó. Erre majd azt kérdezik: ennyi? Amire azt válaszolhatom: igen. Vagy azt, hogy: nem csak ennyi. Vagy: Na, mesélj! Mit meséljek? Hogy milyen volt. Jó… Stb. Vagy: Mit csináltatok ott annyi ideig? Hol? Bárhol.

Egy indiai végigöntött üdítővel. Nem vette észre. Leordítottam angolul. Amikor láttam, hogy ezzel nem sokat érek, magyarul folytattam. Miután kidühöngtem magam, az indiai megkínált az üdítővel.

Az indiaiak nagy része nem beszél angolul. A hindi nyelv azonban magába olvasztotta az angol egy részét. Például a számokat. A hindik egy számot használnak csak a saját nyelvükön: do = 2. Érdekes, hogy a víz hindiül pani. A palackozott víz azonban pani-water (azaz vízvíz).

A vonat biztonságosabb, mint a busz. Indiában is. Ezt olyankor érzed leginkább, amikor éjjel arra ébredsz Goa és Mumbai között, hogy a busz bal hátsó kereke üresben forog egy szakadék felett, s huppansz egy nagyot. Ha elég sok időt töltesz Indiában, akkor visszaalszol, ha még többet, nem utazol itt busszal.

Goán nyaralunk már két hete. A goai tengerpart az egyik legveszélyesebb a világon. A goai tengerpart a legvidámabb tengerpart a világon. A hőség rettenetes, a tenger zavaros, a kóbor kutyák mogorvák. Busszal érkeztünk Anjunába, ami egy kis hippi üdülőtanya a goai parton.