Rendszeres mérések, ellenőrzések

A környezet fizikai tulajdonságai alatt a termesztő berendezésekben mért levegőhőmérséklet, abszolút és relatív páratartalom, széndioxid-tartalom, fényerősség, termesztő közeg valamint a talaj hőmérséklete értendő. A kémiai tulajdonságok közül alapvetően az összes sótartalom (EC) és a savasság-lúgosság az, amit a termesztő közegben (talaj, tőzeg, kőzetgyapot, perlit, szivacs), öntözővízben, valamint a kijuttatásra kerülő tápoldatokban és az elfolyó vizekben (drén vízben) mérni kell. A fizikai tulajdonságok mérésére az egyszerűbb minimum-maximum hőmérők, digitális hő- és páratartalom mérők mellett folyamatos adatrögzítők, mérőórával, mechanikus vagy fénymutatóval felszerelt nagy pontosságú nyúlásmérők és fénymérők állnak a kertészkedők rendelkezésére. A fizikai tulajdonságok mérése általában nem problematikus. Célszerű azonban kis nyitott mérőszekrényt kialakítani, amelyben a mérőeszközök védve vannak a tűző naptól és a párától.

A kémiai tulajdonságok közül nagyon fontos a sótartalom (EC – Elektrical Conductivity, azaz elektromos vezetőképesség) mérése. Az oldatok elektromos vezetőképességének mérésével a talajban levő összsó – tartalmát kapjuk meg. Mivel az egyes tápoldatok erősen befolyásolhatják a talaj sótartalmát, ajánlatos ezt a vizsgálatot rendszeresen, kéthavonként végeztetni. A tápoldatok megfelelő pH-ja (5,5– 6,8) lehetővé teszi a növények optimális tápanyagfelvételét. A kedvezőtlen, túl magas vagy túlontúl alacsony pH-szinten a rendelkezésre álló tápelemek nem felvehetők a növények számára. Mivel a hajtatásban a tápanyag-utánpótlás alapvető célja, hogy mindig a növénynek rendelkezésére álljon, éspedig könnyen felvehető formában, ezért ez a kémhatás különösen fontos. Optimálisnak a pH 6–7 tartományt tekinthető. Ha a pH túl magas, az ültetés előtt gipsz hozzáadásával, a túl lúgos talajoknál savanyító jellegű műtrágyák választásával, ill. ásványi anyagok (pl. salétromsav, foszforsav) adagolásával csökkenthető. Ezzel a tenyészidő alatt is le lehet szorítani a kedvezőtlen pH-értéket. A kötött talajokon ez a feladat nehezebben, de a laza homoktalajokon valamivel könnyebben oldható meg. A talajok vezetőképessége a talajoldat összes sótartalmára utal. Értéke egyszerűen mérhető, ezért használata teljesen általánossá vált a gyakorlatban. A növények nem viselik el terméskiesés, vagy más károsodás nélkül a magas sótartalmat, ezért fontos ezt az adatot folyamatosan ellenőrizni. A kertészek többsége ezt rendszeresen el is végzi a ma már zsebben hordható EC-mérőkkel. A zöldségfajok sótűrő képessége eltérő. Az uborkáé a legkisebb, a paprikáé is alacsony, a paradicsom viszonylag jó sótűrő képességgel rendelkezik. A tápoldat összes megengedhető sótartalma tehát az adott hőmérsékleten, megvilágításban és az adott fejlődési stádiumban meghatározott, a magasabb töménység károsodást eredményez. A megfelelő értékű, összetételű tápoldat összeállítást nehezíti, hogy a öntözővíznek is gyakran túl magas az EC-szintje.

A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP-OOR) komáromi munkatársa