Régió

Zsánerképek és barokk szelfik a múzeumban

Galánta | Múzeumpedagógiai programokkal várja az alap- és középiskolásokat a Galántai Honismereti Múzeum. A kisebbeket közös rajzolásra, a nagyobbakat jelmezes fotózásra invitálják.
Tornyai Bianka

2021. október 18. 09:00

barokk szelfi
(Képarchívum)

Rendhagyó képzőművészeti és vizuális nevelés órával várják az alap- és középiskolásokat november végéig a múzeumban. A programok a jelenleg látogatható Kuffner báró műgyűjteménye című kiállításhoz kapcsolódnak. A tárlat Szlovákia második legnagyobb magángyűjteményét mutatja be, amely egykor a Kuffner-kastélyban volt Diószegen. A kiállítás anyagában szerepelnek a Szlovák Nemzeti Galériából kölcsönzött eredeti reneszánsz és barokk festmények, amelyek meghatározzák a múzeumpedagógiai programok típusát és karakterét.

Közös rajz és fotózkodás

Pukkai Judit múzeumpedagógus, a programok ötletgazdája lapunknak elmondta, az alapiskola 1–6. évfolyamos tanulóinak Újra együtt! címmel szerveznek rendhagyó képzőművészeti órát.

„Mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú ideig távoktatásban vettek részt a gyerekek, újra össze kell szokniuk. A flamand zsánerképek stílusában, amelyeken részletesen kidolgozott tömegjelenetek vannak, közösen készítenek rajzokat az osztályok. Az eredeti foglalkozásom rajztanár, így segíteni tudom a munkájukat. Egyszerű színes ceruzákkal dolgozunk, hiszen nem az a cél, hogy a gyerekek rajztechnikáját fejlesszük, hanem az egymásra figyelés. Például az a feladatuk, hogy egy tanítási óra egy mozzanatát lerajzolják a lehető legtöbb szereplővel, részletesen. Mindig elmondom nekik, gondoljanak arra, a tanítási órákon biztos van olyan gyerek, aki épp nem figyel, kimászik a padból, akinek leesett a radírja, tehát a legapróbb részletekig mindent le lehet rajzolni. Az eddigi résztvevők nagyon ügyesek voltak, jók a tapasztalataink. Ebben a korban nagyon érződik, hogy ki az, aki fogékony az ilyesmire és ki nem, ezért mindegyiküknek elmondjuk, hogy nem kell stresszelni miatta, akár otthon is befejezhetik az elkezdett rajzokat. Aki például nem szeret emberi alakokat rajzolni, az az iskolai környezetet dolgozhatja ki, de a lényeg, hogy figyeljen a részletekre. Ide osztályok jönnek, nem mindenki egyformán motivált, nem vesszük szigorúan a feladatok megoldását, de eddig még mindenkit sikerült rávenni, hogy bekapcsolódjon” – részletezte.

barokk szelfi 3

Szelfi barokk stílusban

A múzeumpedagógus szerint a 10–12 éves gyerekek még szívesen rajzolnak, de a kamaszokat már nehezebb erre rávenni, ezért nekik egy hozzájuk közelebb álló tevékenységet találtak ki, mégpedig a szelfizést.

„A felső tagozatosoknak és középiskolásoknak szánt program fókuszában a barokk portrék vannak, mégpedig egyrészt az arisztokrácia képviselőinek a festményei, amelyeken nagy a pompa, másrészt a flamand portrék, amelyek az egyszerű, hétköznapi embereket ábrázolják, de mindkét esetben a részletgazdagság a lényeg. Erre a foglalkozásra különféle anyagokat, textileket, szőrméket, kalapokat gyűjtöttünk össze, hogy a résztvevők egymást úgy felöltöztethessék, mintha egy barokk portrén szerepelnének. A beöltözött gyerekekről azután fotó készül, mint egy modern kori önarckép” – fejtette ki Pukkai Judit.

A rendhagyó képzőművészeti órák az iskolai beosztáshoz igazodva 45 percesek, amelyből az első 15 percben a múzeumról és az aktuális kiállításról hallanak tudnivalókat a gyerekek, 10 percben a múzeumpedagógus összefoglalja a barokk festészet jellemzőit, a fennmaradó időben pedig a gyerekek rajzolnak vagy fotókat készítenek. Mindkét program a Kuffner báró műgyűjteménye című időszakos kiállítás ideje alatt november végéig igényelhető. Részletes tájékoztatás és jelentkezési lap a múzeum weboldalán található. Az aktuális rendelkezések értelmében a programokon való részvétel csak a Galántai járás iskolái részére engedélyezett.

barokk szelfi 2

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
korm

A kormányban már alig, de a polgármesterekben még bízunk

bevásárlás

Az idei karácsony lenullázhatja a számlánkat

A 2. pillérből is intézhető özvegyi és árvasági nyugdíj

A 2. pillérből is intézhető özvegyi és árvasági nyugdíj

Megérkezett az első hó, így fest a téli Dunaszerdahely

Megérkezett az első hó, nézze, hogy fest a téli Dunaszerdahely

Kassa

A kijárási tilalom ellenére nagyobb a kassaiak mozgástere

gdffd

A patológus megkérdezte az elhunytak családtagjait, miért nem oltakoztak: Hatféle választ kapott!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.