Zene nélkül semmit sem érünk

buzitai citerazenekar
Buzita/Szepsi |

A keleti országrész egyik legismertebb lánycsapata, a Kassához közeli Buzitai Citerazenekar tagjai a zenészeket, művészeket is jócskán érintő korlátozások ellenére sem fogtak vissza a tempójukból. Mivel a világjárvány miatt az elmúlt időszakban szinte minden fellépésük elmaradt, követőiknek egy rövidfilmet készítettek, melyet a napokban mutatnak be a világhálón.

Görcsös János, a tisztán lányokból álló zenekar vezetője elmondta, hogy az idei évük hasonlóan indult, mint az összes többi. 

„Elővettük a naptárt, és próbáltuk benne kijelölni a szokásos eseményeket és feladatokat, amelyek várnak ránk. Ilyenek például a rendszeresen sorra kerülő rendezvények, országos citeratalálkozók, versenyek, citerás táborok, vagy éppen az Életünkből című önálló estünk, melyet a Kelepelőkkel közösen szervezünk már több éve. Március beköszöntével azonban már számunkra is világos volt, hogy ez az év merőben eltér az előzőektől. A járvány kitörését követően a közös próbák néhány hónapra leálltak, megakadt a tervezés, nem igazán láttuk az idei év adta lehetőségeketˮ – nyilatkozta a zenekar vezetője.

 

Váratlan fordulat

A csapattagok elmondták, már a 2019-es év végén felmerült bennünk egy új hanglemez kiadásának az ötlete. Az első CD-jüket nagyjából hat évvel ezelőtt jelentették meg, de az már korántsem tükrözi az azóta több dalcsokorral és új tagokkal bővült zenekar repertoárját.

„Többféle lehetőségen gondolkodtunk. Az egyik egy karácsonyi dalokból álló hanganyag volt, melyet egy adventi koncertsorozattal mutattunk volna be. A másik lehetőség a régebben játszott dalcsokraink leporolása és újjáélesztése, valamint a legfrissebb dalok tökéletesítése és rögzítése lett volna. Ezek a tervek kicsit eltolódtak, ugyanis az elmaradt próbák miatt nem tudtuk magunkat feltornázni egy olyan szintre, hogy tökéletes »kondícióban« készítsünk el egy stúdiófelvételt. A lemez elkészítését nem adtuk fel, a nehézségek ellenére újratervezés alatt áll. A nyáron elmaradt fellépések, fesztiválok azonban megismételhetetlenek. Mivel az évek során megszoktuk a nyári pörgést, a hétvégi koncerteket, a jelenlegi állapotot még igazából most sem szoktuk megˮ – nyilatkozta az Új Szónak Mohňanský Veronika, a zenekar egyik tagja, aki úgy gondolja, hogy az elmúlt időszak rádöbbentette az embereket arra, mennyire fontos szerepe van a zenének és a művészetnek az életben.

„Biztos vagyok benne, hogy a karantén idején sokaknak a zene, a filmek és a könyvek sokat segítettek. Azonban teljesen más élményt nyújtanak az olyan rendezvények, ahol ezeket az élményeket személyesen is meg tudjuk osztani egymással. Nekünk is hiányzik a közönség, de elfogadjuk a jelenlegi helyzetet és elővigyázatosak vagyunkˮ – tette hozzá a fiatal citerás.

 

Citera lencsevégen

Mivel az év első felében a csapattagok sem találkoztak, mindenki otthon gyakorolgatott, összeírták azokat a dalokat, amelyeket tökéletesíteni kellene, és tanuló felvételeket készítettek a zenekarhoz később csatlakozott tagoknak.

„A közönség számára úgy tűnhetett, hogy eltűntünk. Nem készítettünk házi karanténvideókat és szobakoncerteket sem. Mivel már mi is jócskán éreztük a közönség hiányát, úgy döntöttünk, hogy egy bemutatkozó kisfilmmel mutatjuk meg, hogyan is zajlik nálunk az élet. A film elkészítéséhez szerencsére egy korábban elnyert pályázat is segítségünkre volt, melyet a Csoóri Sándor Alap fedezett. A nyár végén rögzített kisfilm betekintést enged munkásságunkba, bemutatja a kezdeteket, legjelentősebb sikereinket, legemlékezetesebb fellépéseinket. A filmben a zenekarunknak kedves dallamok csendülnek fel, különféle, rendhagyó helyszíneken. Bízunk benne, hogy most legalább így, a képernyőkön keresztül sikerül eljuttatni zenénket a hallgatókhoz, nézőkhözˮ – zárta Tóth Dominika, az együttes tagja, az alapiskola citerazenekarának vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?