Virtuális látogatás a galántai múzeumban

Galánta
Galánta |

A koronavírus-járvány miatt hónapok óta zárva tartó Galántai Honismereti Múzeum idei első kiállítása online formában tekinthető meg április végéig. A háromdimenziós program segítségével úgy érezhetjük magunkat, mintha ott lennénk a kiállítóteremben.

Nemcsak a kiállítás témája, hanem a tárlat megtekintésének módja miatt is érdemes látogatást tenni a galántai múzeumban. Igaz, hogy erre csak virtuálisan van lehetőség. A Harmadik út – A Hanza hagyatéka című tárlat az 1925 és 1945 között a városban működő szövetkezeti mozgalom történelmét mutatja be, de a megszokott történeti kiállítás helyett elsősorban Nagy Csilla helyi képzőművész alkotásain keresztül.

„Az egyes alkotások kísérletek a Hanza munkásságának felidézésére, azonban végig ügyelve az egyszerűsítő nosztalgia elkerülésére. A Hanza története ugyanis különösen alkalmas arra, hogy egyszerűsítő narratívák mentén értelmezzék: láthatjuk benne a falusi ember felemelésén munkálkodó, szolidáris gazdasági környezetet megteremteni vágyó szövetkezeti propagandistákat; máshonnan nézve pedig láthatóvá válik, hogy a Hanza által is terjesztett, népi-nemzeti retorikával párosuló szövetkezeti propaganda hogyan lett a 20. század első felében egyre erősödő antiszemitizmus hordozója”

– olvasható a kiállításról szóló közleményben.

A kiállítás azzal a céllal készült, hogy rámutasson, a Hanza mozgalom akkor is sikertörténet a csehszlovákiai magyar kisebbség életében, ha ellentmondásos ideológiák mentén szerveződött, hiszen amellett, hogy jelentős árutermelés és -csere zajlott Galántán, itt alakult meg a Hanza Hitelszövetkezet és a város strandját is ekkor építették. A háromdimenziós térbejárás során az érdeklődők április 30-ig Nagy Csilla képzőművészeti munkái mellett a Hanzához kötődő tárgyakat és korabeli dokumentumokat is megtekinthetik. Az online tárlat a Galántai Honismereti Múzeum honlapján és Facebook-oldalán található linken érhető el, ahol a kiállításról szóló leírások, fotók, Gaučík István és Roman Holec történészek szövegei is megtalálhatóak. A kiállítás kurátora Nagy Zsófia, aki Nagy Csillával közösen sokat kutatott a témában, az ő munkájuk eredménye látható a tárlaton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?