Illusztrációs kép (forrás: KN SMART / Facebook)
Virághagymákat és takarításhoz való eszközöket oszt a lakosoknak a komáromi városgazda cég
A KN SMART párhuzamosan két akcióval is igyekszik „városszépítésre“ motiválni a lakosságot. Aki rendbe tenné a közterületet az ingatlana körül, és még virágot is ültetne, az bátran keresse a városgazda céget.
A KN SMART folyamatosan végzi a komáromi közterületek tisztítását. Aki azonban szeretne besegíteni, s rendbe tenné a saját szűkebb közegét, annak most segítséget kínál a cég.
Kesztyűt, zsákot és szemétszedő pálcát biztosít ingyen a jelentkezőknek. Az összegyűjtött kommunális és zöldhulladékot a vállalat szállítja el.
Bővebb információt a 0905-989-508-as telefonszámon lehet kérni. Az akció már néhány napja zajlik, s egészen november 10-ig tart.
„Azt is kérjük, hogy a lakosok mondják meg, hogy milyen típusú szemetet fognak összeszedni, mert próbáljuk szétválogatni a keletkezett hulladékot. A zöldhulladékot a komposztálóba szállítjuk, a többi hulladékot viszont a gyűjtőudvarba visszük“ – mondta lapunknak Molnár Marián cégigazgató. Elárulta: eddig körülbelül 40-en jelezték az igényüket.
A vállalat egy másik felhívás keretében virághagymákat – elsősorban tulipánokat és nárciszokat, részben jácintokat – kínál a lakosoknak, amelyeket az igénylők majd az András-napi vásáron vehetnek át. Iskolák, városi és civil szervezetek jelentkezését is várják.
„Akik közösségi területen szeretnének ültetni, tehát a lakótömbök körül, azoknak adunk több csomagot is. Egyben 6 és 8 virághagyma van. Körülbelül 1000 csomagot akarunk szétosztani“ – mondta Molnár. Abban bíznak – s ezt egyelőre az előrejelzések is alátámasztják –, hogy elég meleg lesz az időjárás ahhoz, hogy a lakosok még az idén elültessék a virágokat. Ha nem, akkor tavasszal végezhetik el a munkát.
A KN SMART mindössze annyit kér az igénylőktől, hogy a tavaszi virágzás idején majd készítsenek egy fotót a virágba borult helyszínről, és osszák meg velük a képet. További információ a 0918-343-955-ös telefonszámon kérhető.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.