Juraj Krúpa fb
VIDEÓ: Fizetés nélkül próbált távozni – megkéselte a 71 éves pénztárost
Pozsonyban egy férfi késsel sebesítette meg a pénztárost, miután fizetés nélkül próbált távozni a boltból.
A pénteki incidens egy pozsonyligetfalui üzletben történt, és azonnal hatalmas rendőrségi akciót váltott ki.
A késelőt a biztonsági kamerák rögzítették, amint gondtalanul pakolta a termékeket táskájába. A pénztárnál azonban nem fizetett, hanem megpróbált kisétálni. Amikor a 71 éves pénztárosnő arra kérte, hogy mutassa meg a táska tartalmát, a férfi előrántott egy kést, és rátámadt a nőre. A sérült eladót később kórházba szállították, állapota stabil, de felépülése várhatóan hetekig tart.
A támadó a helyszínről elmenekült, de a rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított ellene. A kamerafelvételek alapján gyorsan azonosították, és még aznap sikerült elfogni. A nyomozó testi sértés kísérlete és lopás miatt indított eljárást, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását, így a gyanúsított vizsgálati fogságba került.
(pluska)
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.