Kassán egy sofőr épp a rendőröknek szemben hajtott, nem segítettek rajta a kifogások.
VIDEÓ: A forgalommal szemben hajtott, épp jöttek a rendőrök
Kassán egy sofőr kis híján frontálisan ütközött egy busszal, miután a forgalommal szemben hajtott a város egyik utcáján. A rendőrség közlése szerint a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Az esetről videófelvétel is készült.
A rendőrjárőr azonnal megállította a járművet, és a sofőrt egy közeli benzinkútnál vonták felelősségre. A férfi azzal próbált védekezni, hogy nem helybéli, és eltévedt, ezért hajtott rossz irányba.
Az érvelés azonban nem hatotta meg a rendőröket, akik a közlekedési szabályok megsértése miatt a legmagasabb, 150 eurós bírságot szabták ki rá.
A rendőrség a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy csupán a körülmények szerencsés alakulásának köszönhető, hogy nem történt súlyos baleset. Mint írták, „minden közlekedési szabálysértés tragikus következményekkel járhat”, ezért arra kérik az autósokat, hogy mindig figyeljenek az útjelzésekre és a forgalmi irányokra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.