Vezekényen csak szombaton volt tesztelés

v
Vezekény |

Vezekényen csak szombaton volt tesztelés. Zupko Tamás polgármester úgy vélte, mivel a településnek 1150 lakosa van, akik közül nagyjából 600 lakosra lehetett számítani a tesztelésen, így nem szükséges több napra elosztani a mintavételt. Elképzelése beigazolódott, hiszen 593 személytől vettek mintát. Közülük 7 személy tesztje lett pozitív, ami 1,18 százalékot jelent. 

“Kollégám, Kolon polgármesterének, Balkó Róbertnek az ötlete alapján telefonos regisztráció alapján hívtuk meghatározott időpontokban a lakosokat, tízpercenként tíz embert. Nagyon flottul működött ez a módszer. Megerősítettük az egészségügyi akalmazottak csapatát, öt egészségügyi nővér és egy egyetemi hallgató teljesített szolgálatot. Legfeljebb néhány percig kellett várakozniuk az embereknek, általában 2-3 embernél nem álltak többen a bejárat előtt, ami azért is volt szerencsés, mert a nap folyamán többször is esett az eső” - tájékoztatott a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?