Régió

Vélemények ütköztek a hegyétei ipari park ügyében

Hegyéte | Nem közeledett egymáshoz az önkormányzat, a beruházó és a lakosok álláspontja a község határába tervezett logisztikai park ügyében. Az elmúlt bő két hétben közel öt és fél ezren tiltakoztak aláírásukkal a Panattoni Slovakia beruházási terve ellen.
Kiss Bartalos Éva

2020. szeptember 18. 15:18

Hegyéte

A petíciós bizottság képviselői szerdán délelőtt adták le az 5 343 aláírást tartalmazó íveket a községi hivatal iktatójában, a két petíciót összesen több mint nyolcszáz hegyétei és balázsfai lakos írta alá, legalább másfél ezer dunaszerdahelyi és félezer nagyudvarnoki ember tiltakozott így a Hegyéte határába tervezett, 30 hektáros logisztikai központ ellen.

Csak helyieknek

Falubeli? Kérdezték a képviselő-testület ülésére érkezőket a kultúrház nagytermének bejáratánál. A koronavírus miatti korlátozásokra hivatkozva első körben ugyanis csak a helyi lakosokat engedték be a terembe, ahol egymástól kellő távolságban helyezték el a székeket. Nem kellett sokat várni arra, hogy elfogyjanak az ülőhelyek, a bejárat előtt várakozó mintegy húsz-harminc személy azonban nem tágított. Végül a petíciós bizottság két tagja, Bindics Zsolt és Szigeti László is részt vehetett az ülésen.

Miért fontos a beruházás?

Bokros Ferenc polgármester az ülés elején emlékeztette a lakosokat, hogy a 2007-ben elfogadott és azóta érvényes területrendezési terv szerint hol és miért jelöltek ki ipari zónákat a község területén. Arról is beszámolt, hogy évek óta próbálnak befektetőt szerezni az ipari parkba, és nehezményezte, hogy a szomszédos községek – Nagyudvarnok és Dunaszerdahely – is negatívan álltak a beruházáshoz. Bokros kitért arra, hogy Nagyudvarnokot korábban is értesítették a terveikről, de nem kaptak választ, később más fejlesztéssel kapcsolatos kérdésben Nagyudvarnok nem kérte ki a szomszédos Hegyéte véleményét.

“Azért fontos a beruházás, hogy legyen az itt élő embereknek, unokáknak élhető területe” - mondta a Panattoni Slovakia Development nagy volumenű beruházási tervéről Bokros Ferenc.

Meglepő ellenállás

A Panattoni Slovakia Development képviselői is részt vettek az ülésen, ismertették a lakosokkal a beruházási tervüket. Erik Ivaničko a vállalat igazgatója hangsúlyozta, hogy modern épületek főződnek a nevükhöz, és elismerte, hogy európai szintű beruházásról van szó, amellyel olyan nagyvállalatokat szólíthatnak meg, mint például az Amazon.

„Mi nem olyan cég vagyunk, amely megveszi a területet, felépíti a központot, majd továbbáll, hanem hosszú távú együttműködést szeretnének kialakítani“ - mondta az igazgató.

A cég képviselői közölték, hogy csak néhány napja szereztek tudomást a petícióról. A lakosok kifogásolták, hogy ők sem tudtak a cég terveiről.

Határozott talán

Hegyéte 1 372 lakosa közül összesen több mint nyolcszázan írták alá a beruházás elleni két petíciót, közülük több mint ötszázan csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amelyet kizárólag helyiek szerveztek. Az ülésen azonban nem derült ki egyértelműen, hogy milyen álláspontot fogalmaznak meg az ipari parkkal kapcsolatban. A végeláthatatlannak tűnő, személyeskedésekkel is tarkított vitában többnyire azok szólaltak fel, akik ellenzik a beruházást, viszont a polgármester egy-egy megjegyzését is taps követte, csakúgy, mint azokét, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg a tervről.

Hegyéte

Az ülésen elhangzott információk alapján aláírók száma meghaladja a helyi népszavazás kiírásához szükséges arányt. Bokros Ferenc megkérdőjelezte az aláírók számát. A polgármester az egyik lakos kérdésére azt válaszolta, hogy a petíciós törvény alapján foglalkoznak a leadott aláírásokkal. „Megnézem, formailag megfelel-e, 10 napon eldöntöm, hogy, illetékes vagyok-e a petícióval kapcsolatos eljárásban” – reagált a Bokros a szerda délelőtt leadott petíciókra.

Nem egymás, hanem a kamionok ellen

Bindics Zsolt a közlekedési nehézségek sorolásával indította a felszólalását, és hangot adott annak a félelmének, hogy ha elindul a fejlesztés, akkor láncreakcióként még több csarnok épülhet az ipari területen.

„Nem Udvarnok harcol Balázsfával, és nem Dunaszerdahely Balázsfával” - hangsúlyozta Bindics Zsolt,

aki felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek joga van a biztonságos élethez. Szerinte a néhány hét alatt összegyűjtött 5343 aláírás egyértelmű jele annak, hogy a környéken élők nem kérnek a logisztikai parkból.

Bindics Zsolt

Több lakos is kérdéseket szegezett a Panattoni vezetőihez a forgalommal kapcsolatban. Erik Ivaničko közölte, hogy a Szlovák Közútkezelő Vállalattal közösen felmérték a forgalmat és tudatosítják, hogy nem megfelelő a jelenlegi útvonal, ezért egy másik alternatívával is számolnak. Egy létező útvonal meghosszabbításával az összekötőút helyett más vonalon jutnának el a kamionok a 63-as elsőrendű főútra. Az igazgató azt mondta, folyamatban van ezzel kapcsolatos engedélyek elbíráslása. Ivaničko szerint, azzal, hogy végighallgatják a lakosokat, bizonyítják, hogy elismerik a tiltakozók véleményét, és a nyugodt élethez való jogot. „Itt nincs lehetőség és kapacitás ilyen mértékű megalomán beruházásra“ - reagált Bindics Zsolt.

„Lakópark soha, csarnok igen“

Bokros Ferenc részben a kormánytól való anyagi függetlenség kivívásával indokolta a beruházás fontosságát.

„Higgyék el, ez a jó út“ - érvelt a logisztikai park mellett a polgármester

hangsúlyozva, hogy ingatlanfejlesztőknek nem adná át a terepet. A polgármester kijelentette, hogy nagy céljai vannak a közösséggel, szeretne leszakadni az állami költségvetésről, a közönség viszont megjegyezte, hogy ők nem akarnak nagy célokat.

Bokros Ferenc

Bindics rámutatott, hogy az önkormányzat bevételei negyedmillió euróval nőttek az elmúlt öt évben. „Érzik ezt?“ - kérdezte a teremben lévőket Bindics Zsolt. Egyhangú nem volt a válasz.

Menjenek máshová

Michal Deraj a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal vezetője is Hegyétén lakik, ő is csatlakozott a petícióhoz, az ülésen pedig azt ajánlotta a beruházónak, hogy tárgyaljon a kormánnyal a terveiről. „Azt tanácsolom, hogy egyeztessenek a lehetőségekről, amelyek kedvezőbbek és problémamentesek lehetnek a vállalatnak. Ez nagyon nem megfelelő hely a beruházásra“ - jelentette ki Michal Deraj. A polgármester ezzel kapcsolatban korábban azt mondta, hogy ha máshol telepszik le a cég, a helyieknek akkor is el kell viselni a falut átszelő 63-as úton haladó forgalmat, és zajt, de ha itt építenek központot, akkor legalább bevételre tehet szert a falu.

Kritika, kérdések, kommunikáció

Hiányzó párbeszéd, kevés információ, tulajdonjogi kérdések, régi sérelmek – főként ezt nehezményezték a felszólaló lakosok. Európa és Szlovákia egyik legnagyobb logisztikai parkjának előkészítéséről ugyanis egy, a községi hivatal ajtajára kiragasztott, valamint a falu honlapján közzétett felhívással értesítették a lakosokat. Az önkormányzat tagjai közül egyedül Bíró Ferenc szólalt fel, aki elmondta, egyedül szavazott nemmel a beruházási tervre, pedig nem az érintett falurészen lakik. A képviselő elismerte, hogy hiányos volt a lakosok tájékoztatása, de abban igazat adott a polgármesternek, hogy akinek szüksége van az információra, az hozzájuthat. „Nem minden a pénz“ - jelentette ki az egyik felszólaló utalva a remélt bevételre.

Csak a hely a gond

„Ekkora volumenű beruházást nem erre a területre kell felépíteni, hanem egy autópálya mellé. Csak a hellyel van a probléma, nem a beruházóval“ - nyilatkozta lapunknak Alföldi Péter a petíciós bizottság egyik tagja, hozzátéve, hogy az általa megszólított emberek 90 százaléka nemet mondott a beruházásra.

Alföldi Péter

A Panattoni képviselő viszont kitartanak amellett, hogy a fejlesztés nincs nagy hatással a környezetre, a terv megfelel a törvényi előírásoknak, és megvalósítható, mivel semmilyen gátló tényezőről nem tudnak.

Nyitottak a tárgyalásra

Bindics Zsolt az ülés végén azt mondta, hogy érdemeleges vártak a testülettől azzal kapcsolatban, hogy elfogadják-e a lakosok véleményét, ezt azonban nem kapták meg.  „Politikai legitimitással csak úgy lehet eljárni, ha a helyi lakosok érdekeit képviselik. Ha úgy gondolják, hogy a helyi lakosok érdeke ellentétes azzal, amit a petícióban aláírtak, ez újabb szög a demokrácia koporsójában“ - véli Bindics, aki reméli, őket is meghívják majd arra az ülésre, amelyen az önkormányzat a petícióról fog tárgyalni.

„Remélem, működik az emberek közötti szolidaritás, hogy a másik 4 921 aláírást szintén releváns petíciónak fogják tekinteni a döntésnél figyelembe veszik az önkormányzat kataszterén túl élő emberek érdekeit is“ - zárta Bindics Zsolt. A tervvel kapcsolatos beadványokat jelenleg a járási hivatalban értékelik, néhány hét múlva kiderülhet, hogy alaposabb tanulmány elkészítésére kötelezik-e a beruházót, vagy zöld utat kap a logisztikai park.

Erik Ivaničko

VILLÁMINTERJÚ

Erik Ivaničko, a Panattoni Slovakia Development igazgatója

Számítottak ilyen heves reakciókra?

Bevallom őszintén, nem. Próbáltuk úgy elkészíteni a projektet, hogy az a környezetvédelmi szempontok szerint minél elfogadhatóbb legyen. Ezt az EIA is megerősíti, ugyanis a törvénybe foglalt határértékek közelébe sem érünk. Igyekeztük meghallgatni az elhangzott kéréseket. Hangsúlyozom, hogy nem egy-két évig tervezünk dolgozni a parkban, hanem hosszútávon szeretnénk itt letelepedni.

A konfliktusok egyik forrása a várható forgalom, elmondaná, merre haladna a teherforgalom a parkból?

A jelenlegi terv a projektdokumentációból indul ki, amely alapján megvizsgálják a várható környezeti hatásokat. Várjuk a járási hivatal hozzászólásait, és ezek alapján határozzuk majd meg a további lépéseket. Próbáljuk a lehető legkörnyezetbarátabb módon megszervezni a forgalmat, hogy ne terheljük a helyi utakat. Nem érdekünk, hogy konfliktus alakuljon ki a személyforgalommal, és az sem, hogy a park forgalma érintkezzen a személyi forgalommal. Egy esetleges baleset számunkra is gondot okozna, ugyanis leállna a park.

Felmerült a kérdés, hogy a Dunaszerdahely és Csallóközkürt közötti összekötőúton járnának-e a kamionok, vagy építenek egy közvetlen összeköttetést a 63-as elsőrendű főútra?

Igen, ezt alternatív bekötőútnak nevezzük, ez a másik bekötő, amin dolgozunk és a jövőben ez lehet az elsődleges útvonal a teherforgalom számára.

Az elhangzottak alapján kitartanak a terv megvalósítása mellett?

Ki kell értékelnünk a hozzászólásokat. Tény, hogy mi egy magánszemélytől szereztük be ezt a területet, az érvényes területrendezési terv tudatában, elismert cégek foglalkoztak a tervvel. Ezen a területen tehát megvalósítható a beruházási tervünk, de kérdés, hogy merre haladnak majd az egyeztetések a helyi lakosokkal, szeretnénk meghallgatni a kéréseiket.

Mi a véleménye Michal Deraj felvetéséről, hogy tárgyaljanak a kormányról a beruházás esetleges áthelyezéséről?

Mi magánvállalat vagyunk, nem kértünk és nem is kérünk támogatást az államtól. Nyitottak vagyunk a tárgyalásokra a kormánnyal és a nyilvánossággal. De mi nem olyan befektető vagyunk, amely állami támogatást igényelne. A projektünk saját lábakon áll és állami támogatás nélkül is megvalósítható.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
matovic
Frissítve

Döntött a válságstáb: hétvégén országos tesztelés

Matovič

140 ezer ember teszteltette le magát, Matovič köszönetet mondott

komáromi kórház

Több műtétet is elhalasztanak a komáromi és besztercebányai kórházban a koronavírus miatt

Kmeťo

Megrázó videó: hat órával halála előtt üzent az embereknek a koronavírusos Jozef Kmeťo (†47) publicista

országos tesztelés

Már csak három narancssárga járás van az országban

minszk

Fehérorosz válság: több mint hétmillió dollár gyűlt össze a sztrájkolók támogatására

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.