Az ünnepi időszakban sokan küzdenek magánnyal és feldolgozatlan érzelmekkel – ilyenkor a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatnál is megnő a hívások száma. Az elsősegélyvonal Szlovákiából is éjjel-nappal elérhető, telefonon és e-mailben egyaránt.
„Vegyük észre az embereket magunk körül!” – több segélyhívás érkezik az ünnepekkor
Évtizedekkel ezelőtt a karácsonyi, illetve az adventi időszakban jóval többen hívták fel a vonalat, mint év közben, ez akkor akár 30 százalékos növekedést is jelentett.
„Csak” 15 százalék
A Covid óta év közben sokkal kiegyenlítettebb a hívásszám. Ez azt jelenti, hogy az adventi időszaktól – sőt, valamivel korábbtól, már mindenszentektől kezdődően – körülbelül 15 százalékos emelkedés tapasztalható. Érdekesség, hogy a krízis- és a szuicid hívások száma nem változik az év más időszakához képest. A krízishívások aránya 30 % körüli, míg a szuicid hívásoké 3-5% – tudtuk meg Dudás Erikától, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnökétől.
Fiatalok is hívnak
Ebben az időszakban főleg a mentálhigiénés prevencióhoz kapcsolódó hívások érkeznek – például a magány, az izoláció, a veszteségek utáni fájdalmak, vagy olyan érzelmek és emlékek miatt, amelyeket a hívók ilyenkor felidéznek. Ezek az érzelmek minden korosztályra jellemzőek.
„További fontos adat, hogy az úgynevezett adekvát, vagyis érdemi hívások aránya jóval magasabb most, mint a Covid előtti időszakban volt”
– emelte ki a szakember, aki a hétköznapokban pszichológusként dolgozik.
A nem érdemi, inadekvát hívások – mint például a néma vagy a hecchívás – aránya sokkal kisebb, mint 5-10 évvel ezelőtt.
Előtérben a veszteség
Az ünnepi időszak leggyakrabban előforduló témái az idősebb, illetve a középkorú hívók részéről leginkább a társ elvesztése vagy a szeretett hozzátartozó hiánya, de a fiatalok is gyakran említik ezeket – a nagyszülők, akár a szülők elvesztését.
„Ebben az időszakban inkább a veszteséghez kapcsolódó érzelmek jelennek meg a hívásokban, de nagyon sokan idéznek fel különböző emlékeket, élményeket, visszatekintve korábbi karácsonyokra”
– emelte ki Dudás Erika, majd hozzátette, hogy sok hívó hozzátartozója külföldön vagy távol él, így személyesen nem tudnak együtt lenni karácsonykor. Sokan emiatt is hívják a szolgálatot.
Többen szolgálnak ilyenkor
Fontosnak tartják, hogy akár szenteste éjszakáján vagy az ünnepek alatt is legyen lehetőség ezeknek az érzelmeknek a megélésére, az emlékek felidézésére – ilyenkor gyakorlatilag az ügyelő az, akivel a hívó együtt tölti a karácsonyt.
Az önkéntes ügyelők képzését úgy állították össze, hogy minden területet és hívástartalmat érintenek: a magányt, a veszteség feldolgozását és az érzelmi problémákat is, amelyek karácsonykor fokozottan megjelenhetnek. A LESZ arra törekszik, hogy minél több hívónak tudjanak segíteni, ezért az ünnepi időszakban több ügyelő szolgál párhuzamosan – most is 10-12 önkéntes fogadja majd a beérkező hívásokat.
Esetmegbeszélés és szupervízió
„Vannak olyan telefonbeszélgetések, amelyek érzelmileg jobban megterhelik az ügyelőinket”
– jegyezte meg az elnök. Bár a képzés során számos szituációs gyakorlatot teljesítenek, mégis akadnak olyan hívások, amelyek mélyebb nyomot hagynak. Tapasztalataikat ilyenkor esetmegbeszélés során dolgozzák fel, illetve szupervízió keretében beszélik meg.
Apró figyelmesség – személyes beszélgetés
Kérdésünkre, hogy milyen tanácsot adna az ünnepi időszakban, Dudás Erika azt felelte: vegyük észre azokat az embereket, akik a környezetünkben élnek.
„Szólítsuk meg őket, mert lehet, hogy vannak problémáik. Főleg ilyenkor, karácsony tájékán – de az év más időszakában is. Ilyenkor megnövekedik azoknak a civil és közösségi kezdeményezéseknek a száma, amelyek kifejezetten a magányos emberekre összpontosítanak. Ajánljuk őket is!”
– tanácsolja Dudás Erika.
„Nézzünk szét a környezetünkben, lakóhelyünkön, a munkahelyen vagy a közösségeinkben, és forduljunk az emberek felé, figyeljünk rájuk. Akár egy rövid személyes beszélgetés is sokat jelenthet, ha például csak annyit mondunk, »Boldog karácsonyt!«, és kezet fogunk, már az is nagy segítség lehet” – tette hozzá.
A magyarországi központtal működő Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat Szlovákiából is éjjel-nappal elérhető a következő telefonszámokon:
0918 500 333 (Orange)
0904 500 338 (T-Mobile)
A hívás nem emeltdíjas.
A szolgálat hazai működtetője a Szövetség a Közös Célokért szervezet.
Telefon és levelezés
Dudás Erika felhívta a figyelmet arra is, hogy a telefonon kívül e-mailben is várják az ügyfelek jelentkezését.
„Az e-mailes levelezéseken keresztül az utóbbi két évben több ezer írásos beszélgetést, levelezést folytattunk. Úgy gondolom, nagyon sok ember van, aki szóban nem tudja elmondani azt, ami nyomasztja, ezért inkább kiírja magából. A válaszlevelek a részünkről segíthetnek, megerősíthetik őket, megmutatják, hogy az ő gondolataik, fájdalmuk, észrevételeik ugyanúgy fontosak, és számítanak valakinek”
– hangsúlyozta.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.