Vastapssal búcsúzott a közönség a színpadon felravatalozott Dráfi Mátyástól (GALÉRIA és VIDEÓ)

Délelőtt 11 órától két órán keresztül fokozatosan telt meg a Jókai Színház nézőtere a gyászoló közönséggel. A 83 évesen elhunyt Dráfi Mátyás fedetlen koporsója a színpad közepén állt, amelyet virágok és koszorúk fogtak közre, valamint a komáromi társulat két-két színésze, folyamatos váltásban. A hozzátartozóknak a színpad szélén nyilváníthattak részvétet a gyászolók.

A búcsúztatás részeként Kiss Szilvia és Boráros Imre színművészek egy-egy verset szavaltak el, valamint a Jókai Színház társulata közösen előadtak egy dalt az akkor mát lezárt koporsónál.

A felszólalók közül először Szabó Viktor társulatvezető lépett a színpadra, aki Dráfi Mátyás életét felidézvén gyászbeszédében elmondta, az elhunyt „a belső hangra hallgatott, amikor elhatározta, itthon lesz színész“. Idézte is őt: 

„A Jóisten ide helyezett, ezt és így kell csinálnom. Mert amit felülről kapunk, nem a miénk, tovább kell adnunk másnak”. 

„Továbbadta’ – tette hozzá a társulatvezető, majd arra utalt, hogy ezzel a „szép és nehéz örökséggel“ a társulatnak hasonlóképp kell tennie. 

Fazekas László emeritus református püspök református szertartás szerint búcsúztatta el Dráfi Mátyást. Az elhunyt alázatosságát felemlítve többek között elmondta, amikor a színész elment a komáromi református templomba, az utolsó padot választotta. Hiába hívták előbbre, ő azt válaszolta: 

„Jó itt nekem, az utolsó padban.“

Komárom város nevében Keszegh Béla polgármester is beszédet mondott. Mint fogalmazott, nem az elhunyt, hanem „magunk felett siránkozhatunk leginkább, mivel nekünk lesz nehéz pótolni a hiányát“. Hangsúlyozta: a mai megosztott világban Dráfi Mátyást mindenki szerette, az államvezetéstől kezdve a hétköznapi emberekkel bezárólag érkeztek a részvétnyilvánítások a halálhír nyomán. Keszegh szerint Dráfi 

„minden egyes nézőjéhez úgy fordult, mintha róla szólna a világ“.

A színészlegendától elbúcsúzott Gál Tamás, a Jókai Színház igazgatója is – amely intézmény a saját halottjának tekintette Dráfit, ahogy a magyar kulturális és innovációs minisztérium is. Gál arról beszélt, Dráfi Mátyás „nélkül a felvidéki magyar színjátszást elképzelni szinte lehetetlen“. Felidézte, fiatal színészként azt a tanácsot kapta tőle, hogy ne akarjon bizonyítani a színpadon, „csak legyen ott“. 

„Matyi bácsi tudta, hogy a színház nem a bizonyításról szól, hanem a jelenlétről, az igazságról, a pillanatról“ 

– summázta a színházigazgató.

„A felvidéki magyar kultúra életbentartója, egyik legmeghatározóbb alakja vagy és maradsz, aki mindvégig méltósággal, hittel, hűséggel, szeretettel képviselted a magyarságot, a színházat, a magyar nyelvet és kultúrát. A magyar nyelv fennmaradását, életed küldetésének tekintetted“ – fogalmazott végül utolsó felszólalóként Sinkovits-Vitay András magyarországi színész.

A koporsó színpadról való elvitelét álló vastappsal kísérte végig a színháztermet színültig megtöltő közönség. 

A búcsúztatás végeztével Dráfi Mátyást a komáromi római katolikus temetőben helyzeték örök nyugalomra.