Várható kampányharc az érsekújvári régióban?

Érsekújvár
Érsekújvár |

Az Érsekújvári járásban még nem mindenütt tették közzé a hivatalos listát a polgármester-, illetve a képviselő jelöltekről. Érsekújvárban már nem 25, hanem csak 21 képviselőt választanak a testületbe az indulását bejelentő 79 személy közül.

Négy polgármesterjelölt

Érsekújvárban a hivatalosan közzétett adatok alapján Klein Ottokárnak, aki két választási időszakban állt a város élén, összesen három kihívója lesz, mint ahogy 2018-ban. Eva Polerecká jogász, aki elsőként jelentette be indulását, jelenleg városi képviselő a Most-Híd színeiben. Polgármesterjelöltként a Nyitra megye jelöltjeinek társulása, a Magyar Fórum és az OKS Polgári konzervatív párt színeiben indul. Peter Podbehlý, jelenlegi független városi képviselő függetlenként méretteti meg magát a polgármesteri választáson, indulását a Jobb Érsekújvárért platform támogatja, képviselőként már nem indul. A negyedik indulóról csak a hivatalos bejegyzés után értesültünk, Eva Fazekašová orvos, aki jelenleg munkanélküli és a legfiatalabb, harmincas éveiben járó induló. Az érsekújvári képviselő-testület döntése szerint a korábbi 25 helyett már csak 21 képviselő ül a testületben a választásokat követően, összesen 79-en indulnak a posztért, tízzel kevesebben, mint 2018-ban. A képviselőjelöltek közül 35-en függetlenként mérettetik meg magukat, Peternai Zsuzsanna a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója is közéjük tartozik. A Szövetség öt képviselő-jelöltet indított, a legfiatalabb 46, a legidősebb 67 éves. Az egyes számú választókörzetben egy, a másodikban szintén egy jelöltje van a Szövetségnek. A hármas számú körzetben Nagy Péter, korábbi alpolgármester, aki az MKP helyi szervezetének elnöke is volt, függetlenként indul, itt szintén van egy jelöltje a Szövetségnek. A négyes választókörzetben a fiatalabb generációból is akadnak jelöltek, de itt is több orvos, jogász méretteti meg magát. Az ötös körzetben, ahonnan hárman juthatnak be a testületbe indul például Dráfi László zenetanár, fesztiválszervező a Smer színeiben, valamint Eva Polerecká. Remeň Éva függetlenként méretteti meg magát, korábban a Csemadok helyi szervezetének elnöke volt. Itt is van egy jelöltje a Szövetségnek. A hatos körzetben találjuk függetlenként Lukáš Štefánikot, Érsekújvár jelenlegi alpolgármesterét. A hetes körzetben indul függetlenként Kádek Norbert második alpolgármester és szintén van egy jelöltje a Szövetségnek. A legfiatalabb képviselőjelölt 30, a legidősebb 72 éves.

Gimnazista diák a listán

Nagysurányban Marek Oremusnak, aki polgármester- és képviselőjelöltként is indul az önkormányzati választásokon, három kihívója van. Marcel Filaga középiskolai tanár, az Inspiráljuk a világot polgári társulás aktivistája, aki megyei képviselőjelölt is egyben. Másik ellenfele Roman Porubský, jelenlegi városi képviselő az ellenzéki táborból. Ján Štark egykori járási rendőrparancsnok, ma nyugdíjas már negyedik alkalommal száll harcba a polgármesteri posztért az érsekújvári járásbeli városban. A 13 képviselői posztra összesen 43-an jelentkeztek, a legfiatalabb jelölt egy 18 éves gimnazista diák.


Tardoskedden nem lesz harc

Tardoskedden, az Érsekújvári járás több mint 5 ezer lakosú nagyközségében minden bizonnyal marad és folytatja a megkezdett munkát a polgármesteri poszton Tóth Marián, aki korábban a Híd színeiben indult, ezúttal a Szövetség jelöltje. A 12 képviselői helyre 19 képviselő-jelölt pályázik, 12 közülük a Szövetség színeiben. A Híd színeiben induló, akkor harminchárom éves Tóth Marián a régió legfiatalabb polgármestereként vette át 2010-ben a posztot Juhász György MKP-s polgármester után, aki jelenleg a Selye János Egyetem rektora. Udvardon, a járás második legnagyobb, több mint 5 ezer lakosú községéből azt a tájékoztatást kaptuk, hogy október 4-ig teszik közzé a hivatalos listát. Egyelőre még csak Branislav Becík polgármester kisvideóját láthattuk a község fejlesztéséről a közösségi oldalon. Becík megpályázta Nyitra megyében a megyeelnöki posztot, amiről óriásplakátokon tájékoztatta a lakosokat. Lapzártakor mégis sikerült megkapnunk a polgármesterjelöltek listáját. Udvardon Branislav Becík jelenlegi polgármester ismét indul a helyhatósági választásokon, a Hlas színeiben. Ellenfele Mészáros Róbert menedzser, akit a Szövetség jelölt. A hatvanas éveiben járó Dušan Pukanec is beszáll a ringbe, aki kereskedelmi képviselő és a Nemzeti koalíció független jelöltjei támogatják. További ketten is jelöltették magukat, Gabriel Szekeres pedagógus és Arnold Vadkerti, egy társaság vezérigazgatója függetlenként indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?