Vágsellye városa felújítja a temető régi kőkeresztjét

temető
Vágsellye |

Vágsellye városa eltávolította az eredeti helyéről a helyi temetőben található 19. századi kőkeresztet, mivel ez kimozgott, és fennállt a veszélye annak, hogy kidől.

 

„A kereszt közelében két – körülbelül 60 éves – nyárfa áll. Ezek gyökerei megbontották a kereszt alapzatát, ami miatt ez elvesztette stabilitását” – tájékoztatott Erika Kollerová, a városi hivatal szóvivője. A felújítási munkálatok elvégzése után a kereszt visszakerül a temetőbe. „A kereszt a város történetéhez kapcsolódik. Ezért az építésszel együtt a halottasház mellett alakítunk ki méltó helyet a számára” – közölte Jozef Belický, Vágsellye polgármestere.      

A keresztet, melyet 1828 májusában helyeztek el a vágsellyei temetőben, egy galántai műteremben fogják felújítani. Ennek során az egy komoly alapzatot fog kapni. Egy kis kerítéssel veszik majd körbe, hogy az emberek ne rakhassanak gyertyákat a kereszt lábazatára. A gyertyák elhelyezésére külön helyet alakítanak ki. A felújítási munkálatok a tervek szerint idén októberben fejeződnek be.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?