A főváros önkormány-zata korábban nem fogadta el az ügyészség javaslatát, nem törölték el a rendeletet.PozsonyVádemelési javaslatot nyújt be a Pozsonyi Kerületi Ügyészség a szerencsejátékok betiltásáról szóló fővárosi rendelet miatt.
Vádemelés a szerencsejátékok kitiltása miatt
A főváros önkormány-zata korábban nem fogadta el az ügyészség javaslatát, nem törölték el a rendeletet.
Pozsony
Vádemelési javaslatot nyújt be a Pozsonyi Kerületi Ügyészség a szerencsejátékok betiltásáról szóló fővárosi rendelet miatt. A magisztrátus korábban kijelentette, ez a lépés azt igazolja, hogy az ügyészség nincs tekintettel a képviselő-testület és a lakosok döntésére.
A TASR hírügynökség a Denník N napilapra hivatkozva úgy tájékoztatott, a vádemelés oka, hogy a pozsonyi városi képviselő-testület június végén nem tett eleget a szerencsejátékok betiltásáról szóló általános érvényű rendelet miatt kiadott ügyészi fellebbezésnek. Az ügyészség a rendelet eltörlését javasolta, a képviselők azonban nem értettek egyet a beadvánnyal. Michal Šúrek, a Pozsonyi Kerületi Ügyészség szóvivője a hírügynökségnek megerősítette, hogy az ügyészség vádemelési javaslatot tesz a város ellen, mivel a hazárdjátékok felszámolásáról szóló rendelet nincs összhangban a törvénnyel. Szeptember végéig benyújtják a vádemelési javaslatot. A főváros vezetése szerint az ügyészség lépésével nem tartja tiszteletben a képviselő-testület többségének döntését, valamint a szerencsejátékok megszüntetéséért indított petíció 130 ezer aláírójának akaratát. A képviselők júniusban kérték Ivo Nesrovnalt, Pozsony főpolgármesterét, tájékoztasson az ügyészség lépéseiről, és ha vádat emelnek, időben és megfelelően, minden lehetséges jogi eszközt és az esetleges óvintézkedéseket bevetve védekezzenek a bíróság elmarasztaló döntése ellen. A kerületi ügyészség még májusban javasolta a március végén elfogadott rendelet megszüntetését. Azzal érveltek, hogy a képviselők ismételten döntöttek a februárban beterjesztett és nem elfogadott beadványról, vagyis kétszer szavaztak ugyanarról a petícióról. A jogszabályok értelmében petíciókról nem lehet megismételni a szavazást. A magisztrátus azonban azt állítja, hogy a rendelet elfogadása összhangban volt a törvényekkel, mert a petíció tudomásul vétele és az általános érvényű rendelet elfogadása a szerencsejátékok kitiltásának két külön fázisa. Független eljárásként tekintenek a rendelet elfogadására. A szavazás előtt két táborra osztódott a testület. Voltak, akik kiálltak a teljes körű tiltás mellett, mások a szabályozást szorgalmazták. Szerintük a szerencsejátékok tiltása miatt a feketepiacon folytatódik a hazárdjáték.
A határozat májusban lépett érvénybe, azóta nem adnak ki új engedélyeket a szerencsejátékok üzemeltetőinek a fővárosban. Azok a kaszinók, amelyeknek lejár a működési engedélyük, nem üzemelhetnek tovább. A szerencsejátékok betiltásáról szóló petíciót 136 ezer lakos írta alá, több mint 98 ezer aláírás volt érvényes. (TASR,béva)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.