Útfelújítás lakossági bejelentések alapján Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Újfajta szolgáltatást kínál az önkormányzat az érsekújvári lakosoknak, a városi hivatal honlapján levő nyomtatványon, elektronikusan jelenthetik be, hol, melyik városi utakon vannak kátyúk. A városi hivatal dolgozói hetente végzik majd a javítást a bejelentések alapján.

Az önkormányzat néhány évvel ezelőtt vett infraset berendezést, amely télen is bevethető az utakon. Az úgynevezett infraset-technológia lehetővé teszi, hogy a kátyúk javításakor nem kell megbontani az útburkolatot, mert felhevítik a sérült, berepedezett aszfaltot, és hézagmentesen töltik fel reciklált aszfalttörmelékkel. A városi hivatal önkormányzati honlapján arról is tájékoztatják a lakosokat, mely utak nem tartoznak az önkormányzat hatáskörébe. Ilyen az I/64-es út a Kapisztóry és a Komáromi úton, az I/75-ös út a Vág menti utcánál, a II/563-as régi Nyitrai út és a Gúg utca, továbbá a III/06420-as út az M.R.Štefánik utcában és a III/50815-ös Udvardi út. Az első-, másod- és harmadrendű utakon a javításokat és a karbantartást az útkezelő vállalat végzi. Nemcsak a kátyúk felszámolása, hanem az érsekújvári gyalogátkelők jobb láthatósága miatt is biztonságosabbá válik a közlekedés a járási székhelyen. A városi hivatal tájékoztatása alapján, az egykori Kapisztóry Kórháznál és az iskolák közelében megvilágítják a gyalogátkelőhelyeket. A városi hivatal szakemberei a közlekedésrendészet dolgozóival közösen döntik el, hogy az úttestbe építik be, vagy az út felett helyezik el a speciális lámpákat. Múlt év elején sikerült hatékonyabban összehangolni és gördülékenyebbé tenni a közlekedést a városban a fénylámpák megfelelő beállításával, illetve időzítésével. Korszerűsítették a jelzőlámpákat a Szlovák nemzeti felkelés, az M.R. Štefánik és a Gogol utcák kereszteződésében. Az új, mintegy százezer euróba kerülő közlekedési rendszer lehetővé tette a dinamikus forgalomirányítást, így a kereszteződésen csaknem harminc százalékkal több autó haladhat át anélkül, hogy forgalmi dugóktól kellene tartani. Monika Kutenicsová, a városi hivatal közlekedési osztályának a vezetője akkor arról tájékoztatta a testületet, hogy mindenképpen folytatják a gyalogátkelőhelyek modernizálását. 

A Szlovák nemzeti felkelés utcában levő autóbusz-megállóknál a gyalogátkelőhely már a tervezett kerékpárút része, így ezt is jelzőlámpával látják el. Ennek köszönhetően folyamatos lesz a közlekedés az Égető utcától egészen a Kapisztóry utcáig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?