Vasárnap mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők a hagyományos ünnepi kézműves vásárba
Ünnepvárás az érsekújvári térségben – rendkívül gazdag programajánlat
Érsekújvárban november 30-án, vasárnap 9 és 16 óra között tartják a nagy karácsonyi kézműves vásárt a császári-királyi lovardában, amelyre már hetekkel ezelőtt minden hely elkelt. A rendezvénysorozat ezzel azonban nem ér véget: a járási székhely lakói és a városba érkező vendégek az adventi időszakban is számos program közül válogathatnak.
December 5-én, 6-án, majd 13-án, 20-án és 23-án ismét közlekedik a karácsonyi kisvonat a városban, minden alkalommal 17 és 19 óra között. November 29-én, szombaton 13.30-tól a Marianum Egyházi Központban hagyományos adventi koszorúkötésre várják a családokat, Szekeres Ilona, Csányi Terézia és a 7-es számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat vezetésével.
Az elkészült koszorúkat a 15.30-kor kezdődő magyar szentmisén áldják meg a plébániatemplomban, Kovalcsik Cirill atya celebrálásával. Ugyanezen a napon 18 órától ünnepi koncertet ad a Comorra kamarazenekar a Hálaadás Református Templomban, ahol a belépés díjtalan.
A város adventi koszorúján az első gyertyát november 30-án, vasárnap 16 órakor gyújtják meg a Fő téren, ünnepélyes keretek között. Az Adakozó Kedd mozgalomhoz idén is csatlakozhatnak a lakosok december 2-án, a város több gyűjtőpontján. December 4-én 8 és 14 óra között közös karácsonyfa-díszítésre hívják a magyar családokat a Csemadok-székház előtti térre, ahová saját díszekkel érkezhetnek az érdeklődők.
Ugyanezen a napon 14 órakor karácsonyi alkotóműhely nyílik az Anton Bernolák Könyvtárban. December 5-én 17 órakor Mikulás érkezik a Fő térre, ahol gyerekdiszkó, angyal és krampusz, valamint varázslatos fényjáték vetítés várja a gyerekeket és a családokat.
December 6-án 9 órakor adventi foglalkozást tartanak a Hálaadás Református Templomban, és advent idején több koncertre is sor kerül majd a Fő téren. A Csemadok-székházban december 6-án 19.30-tól Mikulás-napi batyus retrobulit szerveznek.
A Czuczor Gergely Alapiskolában december 12-én 16.30-tól rendezik meg a második Játsszunk együtt! foglalkozást, amely ezúttal az ünnepvárás jegyében zajlik. Amíg a gyerekek alkotnak, a szülőket Dobay Beáta egyetemi docens A mozgás, mint a tanulás motorja című előadására várják.
December 13-án 13 órától a Regionális edukációs-szociális központban jótékonysági futást tartanak az intézmény támogatására. December 17-én 18 órakor a főtéri kultúrházban mutatják be Táňa Kusá Anyu című színházi előadását, amelyben Kövesdi Szabó Mária, Lakatos Rák Viktória és Olasz István szerepelnek. A jegyek a KultúrKorzó irodájában és a főtéri Turisztikai Információs Központban vásárolhatók meg.
A III. Érsekújvári karácsonyi jótékonysági futást december 22-én 18 órakor rendezik meg 5 kilométeres távon, a Spartan Training Group Érsekújvár és a város közös szervezésében. A városi hivatal felhívja a résztvevők figyelmét, hogy aki teheti, hozzon fényeket, hogy együtt alkothassanak egy gyönyörű fénysávot. A nevezési díjból befolyt összeggel hátrányos helyzetű családokat és segítségre szoruló magánszemélyeket támogatnak.
A környező települések is számos ünnepi programmal készülnek.
Muzslán november 30-án 15 órakor a Szent Flórián parkban áldja meg az adventi koszorút Borka Iván plébános, ünnepi beszédet mond Farkas Iván polgármester, és fellépnek az Endrődy János Alapiskola elsősei.
Pozbán december 14-én érkezik a Mikulás, karácsonyi vásárt tartanak, és kézműves foglalkozással várják a gyerekeket. Tardoskedden december 6-án kerül sor a hagyományos kézműves vásárra a Faluháznál.
Udvardon több helyi szervezet – köztük a községi hivatal, a Római Katolikus Egyházközség, a Szlovák Vöröskereszt, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Civilizációs betegségekben szenvedők szervezete és a Csemadok Udvardi Alapszervezete – közösen rendezi meg a Legyen miénk a karácsony! programsorozatot.
November 29-én 17 órakor a római katolikus templomban a Felvidéki Rockszínház adventváró koncertjére kerül sor. Vasárnap 17 órakor Krisztína Fridriková polgármester mond ünnepi köszöntőt a templom előtti téren, ahol megszentelik a Betlehemet, majd a Falumúzeum udvarában megáldják az adventi koszorút és közösen díszítik a fenyőfát. December 6-án 16 órakor lovaskocsin érkezik a Mikulás, aki angyalaival együtt járja végig a falut, és ajándékokat oszt a gyerekeknek. December 13-án 14.30-tól karácsonyi vásárt tartanak a Falumúzeum udvarán, ahol fellépnek a helyi óvodások és iskolások. December 17-én 15 órától beszélgetést szerveznek a kultúrházban Nagy András esperes plébánossal, december 21-én pedig 17 órakor a római katolikus templomban lép fel a Schóla Sanct Caecilia kórus.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.