Ünnepségek sorozata a Csallóközben (KÉPEK)

Megáldották az új kenyeret Vajkán
Vajka/Nemeshodos/Nagypaka |

Az elmúlt hétvége több csallóközi faluban is a szórakozás, a vigasság, a jókedv és a finom falatok jegyében telt, és ez még csak a kezdet, mert a vigalom a következő, augusztus 20-ai hétvégén tovább folytatódik.

Ez volt a 18. alkalom, hogy Szent István-napi ünnepségeket tartottak Vajkán, hűen a hagyományhoz, mely szerint ez a térség egykor fejedelmi birtok volt és nevét I. István király régi pogány Vajk nevéről kapta. „Nálunk nem falunap van, hanem államalapítónk ünnepnapja, és mindig az augusztus 20-át megelőző hétvégén tartjuk” – magyarázza Álló Donát, a falu polgármestere. A lényeg nagyjából hasonló, hiszen itt is arról szól a rendezvény, hogy összejön a falu népe, találkoznak a szomszédok, hazalátogatnak az elköltözött vajkaiak. Az eseménysorozat szentmisével kezdődött, amelyet Író Sándor plébános, a falu szülöttje tartott a Szent Mihály-templomban, majd következett az új kenyér megáldása a templomkertben Lipcsey György domborműve előtt. Eljöttek a magyarországi testvérközségek képviselői is Lesenceistvándról és Dunaszigetről. A községháza udvarán, ahol már befejezéséhez közeledik az amfiteátrum megépítése, pedig mindenkire vártak a különböző finom falatok, valamint a kultúrműsor: Polgár Peti, Dóka Zsuzsa, a Pósfa zenekar és Kovács Koppány.

Ünnepségek sorozata a Csallóközben (KÉPEK)

„Immáron 12. alkalommal tartjuk kisasszonyok havának második hétvégéjén Nemeshodos község Nagy Lakomáját, ahol bendő még nem maradt éhesen!” – hirdették már napokkal a lakoma előtt a közösségi oldalakon. A két napon át tartó esemény gazdag programmal várta a vendégeket, hiszen a Lakoma már nem csupán egy rendezvény, hanem igazi fesztivállá fejlődött az évek során, sokan célirányosan, erre az alkalomra időzítik hodosi látogatásukat. Pénteken este kezdődött a „Meseautó” előadással, amelyet a komáromi MagyaRock színház mutatott be. A falu önkormányzatának hála, valamennyi hodosi nyugdíjas ingyen tekinthette meg. Másnap jótékonysági futással indult a reggel, ismét összefogott a falu, hogy Méry Ádámka rehabilitációs kezelésére gyűjtsenek. Ezzel szinte egy időben kezdődött a gulyásfőző verseny, Gáspár Bea vezényletével, majd következett a csilievő, merész bevállalók versenye, ami tavaly is nagy népszerűségnek örvendett. De minden fellelhető volt a kultúrház körüli térben, akár a gyerekek szórakozását szolgáló ugrálóvárak, tűztámadás a helyi tűzoltókkal, vagy a Glamour zenekar, illetve a Kuttyomfitty Társulat Cirkusz Folklorikusz előadása. A felnőtteket pedig várta a piac a helyi árusok friss portékáival, és az oly népszerű kézművesvásár. A délután és az este már csakis a jó hangulatról, a szórakozásról és a kihagyhatatlan finom lakomai falatokról szólt. A hajnalig tartó vigalomban fellépett a Csallóközi Táncegyüttes a Pósfa zenekarral, a Hodosi Citerazenekar és még sokan mások. A sztárvendég Molnár Ferenc Caramel volt.

Ünnepségek sorozata a Csallóközben (KÉPEK)

A nagypakai falunapnak is megvolt a maga pluszértéke, nem csak a szórakozásról és a jó falatokról szólt az idei falunap. Ünnepélyesen felavatták a csukárpakai emlékművet, amelyet Nagyszombat megye Műemlékhivatala műemlékké nyilvánított. A műemlék leleplezésénél a magyarországi Péteri testvérközség képviselői is jelen voltak, Petőné Vizi Valéria polgármesterrel az élen. Megérkezett a másik magyarországi testvérközség, Vaskút küldöttsége is, Alszegi Zoltán polgármesterrel az élen. Vaskúttal újra megerősítette és meghosszabbította együttműködési szerződését Nagypaka. Péteri községgel pedig pontosan augusztus 20-án fogják aláírni a testvértelepülési szerződés folytatását. Az ünnepélyes ebéd és az aláírások után következett az istentisztelet a Szent László-templomban, ezt követte a koszorúzás a Szent László- emlékszobornál a parkban. Majd elkezdődött a szabadtéri műsor, ahol valamennyi jelen lévő polgármester köszöntötte az egybegyűlteket és elkezdődhetett a program, amelyet Gizka Oňová nyitott. Szerepelt továbbá a fiatal selyei dobosok csapata, Šrámek Péter és a Forward helyi együttes. A falunapot ebben az évben is nagyban segítették a helyi szervezetek és természetesen a Csemadok alapszervezete, amely ösztökélésére 18 évvel ezelőtt elkezdődött a pakai falunapok hagyománya.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?