A Gázai övezetet ember okozta aszály sújtja, a terület vízellátási rendszerei összeomlóban vannak – figyelmeztetett pénteken az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
UNICEF: ember okozta aszály sújtja a Gázai övezetet

„A gyerekek szomjan fognak halni... az ivóvíz előállítására alkalmas létesítményeknek mindössze 40 százaléka működik” – mondta James Elder, az UNICEF szóvivője újságíróknak Genfben. Hozzátette: a gázai lakosság számára rendelkezésre álló ivóvíz mennyisége messze elmarad a vészhelyzeti minimumszinttől.
A szóvivő kiemelte, hogy a segélyelosztó helyszínek nyitvatartásával kapcsolatos információhiány tömeges áldozatokhoz vezethet. „Volt, hogy azt jelezték, hogy egy helyszín nyitva van, de később a közösségi médiában már az jelent meg, hogy zárva tart – mindez ráadásul akkor, amikor Gázában nem volt internet, így az emberek nem fértek hozzá a friss információkhoz” – mutatott rá.
A szervezet szerint az Egyesült Államok támogatásával működő Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) segélyelosztási rendszere „csak tovább súlyosbítja a már így is kétségbeejtő helyzetet”.
A GHF szerdai közleménye szerint három helyszínen összesen hárommillió adag ételt osztottak szét incidens nélkül.
Az UNICEF arról is beszámolt, hogy 2024 áprilisa és májusa között 50 százalékkal nőtt a súlyos alultápláltsággal kórházba kerülő, fél és öt év közötti gyermekek száma, és a területen félmillió ember éhezik.
Pénteken a helyi egészségügyi hatóságok szerint legalább 25 ember halt meg izraeli támadásokban, miközben segélyhez próbáltak jutni Netzarimtól délre, a Gázai övezet középső részén. Légicsapás ért továbbá a nap során egy családi házat, további 12 ember halálát okozva.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.