UNDORÍTÓ: Emberi ürülék lebegett a gyermekek szája mellett a nyitrai fürdő medencéiben

nyitrai furdo
Nyitra |

Beszámolók szerint emberi ürülékkel szennyezett medencékben fürödtek a gyermekek a nyitrai üdülőközpontban. A fürdő üzemeltetője azonban meg van győződve a létesítmény megfelelő higiéniai állapotáról.

A gyerekek szája mellett ürülék is úszkált a medencében, miközben fürödtek – mesélte az egyik szemtanú.

Figyelmeztettük a vízimentőket is, akik nem voltak segítőkészek, csupán kifogásokat kerestek. Végül eltávolították az ürülékdarabokat, azonban egy-két percen belül újból fekália úszott a víz tetején

– mesélte a tvnoviny.sk portálnak Mária.

A városháza és a regionális közegészségügyi hivatal szerint a nyitrai uszodában nincsenek higiéniai problémák.

Vízimentőink, valamint az uszodai személyzet minden nap tisztítják a medencéket, és szemrevételezéssel ellenőrzik azokat

– mondta a városháza szóvivője, Tomáš Holúbek.

Mária viszont azt állítja, ez nem igaz, mivel három évvel korábban is történt hasonló eset, méghozzá ugyanazokban a medencékben, mint legutóbb.

Az egészségügyi tisztviselők szerint nincs rendben, ha ürülék van a medencében, mivel emberi széklettel rengeteg veszélyes kórokozó terjedhet.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?