Kacagójancsi is volt a hétvégi bősi kisállat-kiállításon (FOTÓK és VIDEÓ)

Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás, Bős
Bős |

Több mint ezer regisztrált kisállatot vonultatott fel idén is a Szlovákiai Kisállattenyésztők Bősi Alapszervezete által szervezett XXIII. Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás. Többféle fajtiszta nyulat, galambot, baromfit és egzotikus madarakat vehettek közelebbről is szemügyre a látogatók.

Pénteken délután kettőkor nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a XXIII. Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás, valamint a XXVII. Komáromi területi kisállat-kiállítás. A rendezvényen belül tartották a II. Székely nyúl kiállítást és átadták a II. Bodó Imre-emlékdíjat is.

Gyerekcsoportok is érkeztek

A kiállítással egybekötött verseny előkészületei már szerdán megkezdődtek. Az állattulajdonosok már csütörtökön hozhatták kiskedvenceiket, és ugyan a nagyközönség csak pénteken délután léphetett be először a kiállítótérbe, a délelőtti órákban már több iskolai és óvodás osztály is megfordult az egzotikus díszmadarakat felvonultató sorok között. A piactéren a nyulak mellett, tyúkok, kakasok, galambok, kecskék és a birkák is voltak. 

Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás, Bős

Több mint ezer kisállat

Az állatokat Szlovákia mellett Ausztriából, Csehországból és Magyarországról hozták el gazdáik a bősi megmérettetésre, amire a szervezők kifejezetten büszkék. 165 kiállító döntött úgy, hogy megmutatja a közönség és a hivatalos zsűri előtt is kisállatát. 

A kiállított állatok száma idén 1102 volt, ebből 310 galamb, körülbelül 110 nyúl, 150 baromfi, a kultúrházban pedig több mint 550 egzotikus madár és papagáj volt látható. 

„Már három hónappal ezelőtt kezdtük a rendezvény szervezését. Évente átlagban egy tulajdonos 4-11 állatot hoz magával”  – osztotta meg Bodó Róbert.

Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás, Bős

Mindenkit díjaztak

A kiállítás első óráiban – a korábbi évekhez hasonlóan – már megtörtént a pontozás, a kapott pontszámok és a legmagasabb eredményeket elért állatok címei pedig végig láthatóak voltak az állatok mellett. Az első kategóriában 30 darab Bős bajnoka díjat osztottak ki, a második kategóriában 60 győztes díjat, akik egy-egy nagyobb serleget és kokárdát vehettek át, a többi kiállító pedig tiszteletdíjjal és egy kisebb serleggel távozott. 

„Itt nálunk a kiállításon csak fajtiszta vérvonalak láthatóak, nincsenek keverék állatok. Fontos, hogy ösztökéljük az embereket arra, hogy folytassák a kisállattenyésztést. Az udvarokon már sajnos egyre kevesebb a háztáji. Arra biztatjuk az állatszerető családokat, hogy vágjanak bele és neveljenek kiállatokat”

 – fejtette ki Bodó Róbert.

Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás, Bős

Az ara a válladra is ült

A 3 eurós belépődíjért a látogatók a három színtéren zajló esemény egészét bejárhatták: a kultúrház két szintjét, valamint a piactéren felvonultatott többsoros ketrecegyütteseket is. Bodó Róbert kiemelte, hogy az idei kiállítás különlegessége egy kacagójancsi pár, három tarajos inka kakadu, illetve egy sárga-kék színű ara papagáj volt, amely szabadon, rácsok nélkül ült, tulajdonosa pedig érdeklődés esetén a látogatók vállára is ráültette.
 

Bősi díszmadár- és kisállat-kiállítás, Bős
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?