Újra felfedezett erőd a Kárpátokban, magyar történelmi szálakkal

Akármilyen földsáncokról is van szó, nyomaik sokszor évszázadok múltán is könnyen kivehetők – még akkor is, ha közben teljesen feledésbe merült egykori szerepük és jelentőségük. Minderre egészen jó példát szolgáltat a mindössze pár éve újra felfedezett, 18. századi erőd a szlovák–lengyel határon, amelyet a lengyel nemesi felkelés számára építettek, valószínűleg már 1768-ban.

A király és a cár ellen

Ám milyen lengyel felkelésről is beszélünk? A lényegre szorítkozva: a nemesek egy csoportja elégedetlen volt a lengyel–litván nemzetközösség utolsó uralkodója, II. Szaniszló Ágost politikájával, amely gyengítette a római katolikus vallás és egyben a nemesség szerepét is, ill. gyakorlatilag az Orosz Birodalom alárendeltjévé tette az országot (maga a király egyben II. Katalin orosz cárnő szeretője is volt). Az ellenálló nemesek szövetsége az ún. bari konföderációban öltött konkrét formát (a névadó galíciai város ma Ukrajna területén található, nem messze a lengyel–ukrán határól), amelyet 1768. február 29-én hoztak létre. Párizs és Bécs támogatását élvezve hadat üzentek az Orosz Birodalomnak. A harcok 1772 végéig tartottak, ám a lengyel nemesek ellenállása végül lassan felőrlődött, miközben a korabeli nagyhatalmak megegyeztek az ország feldarabolásáról. Ez torkollott végül Lengyelország első, 1772-es felosztásába.

Habsburg–magyar kapcsolatok

A felkelők több irányban próbálták biztosítani magukat, ezek közül a Habsburg Birodalom volt az egyik. Ring Éva arról számol be (Magyar–lengyel galíciai felkelési tervek és a kollektív emlékezet; Aetas 2011), hogy „a bari konföderáció vezetői a bécsi udvar támogatásával 1768-ban menedékjogot kaptak Magyarországon, s ettől kezdve 1771-ig rendszeresen Eperjesen, illetve annak környékén gyűltek össze. A lengyel menekültek 1769-ben szabadkőműves páholyt is létrehoztak Eperjesen »Az Erényes utazóhoz« néven, amely a varsói nagypáholy fennhatóságát ismerte el. Az 1783-ig működő páholynak kezdettől fogva voltak magyar tagjai, így az biztosította az információáramlást a lengyel, a galíciai és a magyar rendek között. Ugyanilyen szerepet játszottak a konföderáció bukása után a Felvidéken letelepedő lengyelek, akik Melánie Benkovská szlovák történésznő kutatásai szerint több százan lehettek, s leszármazottaik Sáros megyében még a 20. században is a Konfoderak nevet viselték.”

Daniel Stona történész összefoglalásában (The Polish–Lithuanian State, 1386–1795; 2001) olvashatjuk: miután a felkelők megpróbálták elrabolni a lengyel királyt, a bécsi udvar megvonta tőlük a támogatást, s 1771 végére kiutasította őket az országból.

Táborok a gerincen

Lengyel részről Michał Parczewski lengyel kutató tanulmánya törte meg a legkeletebbi tábort övező csendet (Szaniec konfederatów barskich w Łupkowie w Bieszczadach Zachodnich; Kwartalnik Historii Kultury Materialnej 2016/4). Az eperjesi bázis védelmében legalább összesen kilenc erősséget építettek a felkelők a mai szlovák–lengyel határ mentén nagyjából Bártfa, Mezőlaborc környéke között. Az akkori kulcsfontosságú hágók lengyel oldalán húzták fel a sáncokat, ám azok néhányszor tényleg csak pár száz méterre jöttek létre az akkori és egyben a mai határtól.

Az erődített táborok közül nem mindegyik maradt fenn, van, amelyekről csak írásos forrásból tudunk. Máshol már évtizedek óta az állam gondoskodik a helyszín védelméről, ilyen a határ melletti Muszynka falu, ahol már 1963-ban létrehoztak egy természeti rezervátumot a konföderációs tábor környékén (Rezerwat przyrody Okopy Konfederatów Barskich).

Újra felfedezve

Végül pedig van köztük olyan is, amelyet csak az elmúlt években fedeztek fel újra. Ilyen a Lupkói-hágó közelében található tábor, amely a szlovák oldalon elhelyezkedő Virava (Výrava), illetve a lengyel Łupków községek határán fekszik valamivel több mint 700 méteres magasságban (GPS alapján: 49.233874, 22.035677).

A térképek és a határrégiók szerelmesei előtt nem feltétlenül volt teljesen ismeretlen a helyszín, hiszen táborhelyet a 18. századi első, ill. a 19. századi második katonai felmérésen is feltüntették – ám hogy pontosan milyen erődöt jelöltek, s hogy van-e még maradványa, arra csak pár éve derült fény.

Michał Parczewski saját kutatásai alapján azt feltételezi, hogy ez az erőd – amely szerint mind közül a legjobb állapotban maradt fenn – már 1768 nyarán működött. Úgy látja, hogy noha a szakma tudott a létezéséről, 2015-ig gyakorlatilag senki sem foglalkozott azzal, hogy pontosan lokalizálja és azonosítsa a maradványokat. A források szerint végül betöltötte a neki szánt szerepet, vagyis a felkelő csapatok összecsaptak itt ellenséges egységekkel is. Aztán a hadtörténelem még egyszer utoljára rányomta bélyegét a helyre. Ahogyan arról lapunkban tavaly beszámoltunk a felső-zempléni katonai temetők restaurálása kapcsán, a tágabb környéken rendkívül súlyos harcok zajlottak 1915 első hónapjaiban az orosz, ill. osztrák–magyar és német csapatok között – ekkor ismét igénybe vették a magaslati pontot katonai célokra.

Érdekes, hogy a mintegy 280 méter hosszú és 70 méter széles erőd hátulról nyitott, s csak egy árok védte. Esetünkben ez az jelenti, hogy a korábban évszázadokig fontos kereskedelmi szerepet betöltő, de ma már elfeledett Viravai-hágó felé tájolódott a hátulsó rész, míg a fal és a két bástya Galícia felé nézett. Ez talán azt szemlélteti, hogy honnan is várták a támadást, s merrefelé számoltak menekülési útvonallal.

Megközelítés

A helyszín szlovák oldalról két irányból érhető el turistaúton. Meggyfaluból (Oľšinkov) a sárga, majd a piros jelzésen 5,7, az ellenkező irányban fekvő Palotáról pedig a zöld és ugyancsak a piros jelzéseket követve 7 kilométer után érkezhetünk a túracélhoz. A jelek alapján talán idei fejlemény, hogy a gerincről nem kell saját szakállunkra tájékozódnunk, ugyanis a komanczai erdészet táblákkal jelölte ki a tábor megközelítését és helyét, valamint annak alkotórészeit (bástyák, falak). A növényzetet láthatóan néhány hete eltávolították, még néhány fát is kivágtak. A fotókon ugyan nehéz visszaadni a föld alól kidomborodó formákat, ám helyben világosan kivehetőek a bástyák és a falak vonalai. Úgy tudni, ásatások egyelőre nem zajlottak a helyszínen, ám a fejlesztéseket látva ez aligha várat magára sokáig.