Újból pályázatot írt ki Dunaszerdahely a hajléktalanszálló felújítására

Dunaszerdahelyen megtelt a hajléktalanszálló, Pozsonyban még akad hely

Dunaszerdahely önkormányzata újra kiírta a pályázatot a hajléktalanszálló épületének felújítására és átalakítására. Az eredeti pályázatban hiányosságokat találtak, ezért felbontották a város és a BBAU cég között megkötött szerződést.

„2025. április 22-én a Közbeszerzési Hivatal jelentést adott ki, amelyben olyan hiányosságokat találtak, amelyek hatással vannak a közbeszerzés eredményére” – áll a szerződés felbontásának indoklásában.

Az új közbeszerzési eljárás két részből áll. Az első a hajléktalanszálló átépítése, amelynek becsült értéke közel 550 ezer euró áfa nélkül. A második rész a krízisközpont kialakítása és felszerelése, ennek a beruházásnak a becsült értéke több mint 273 ezer euró áfa nélkül. Uniós forrásokból fedeznék a munka egy részét. Az ajánlatokat július 1-jén 9 óráig lehet benyújtani.

„Az épület első emeletén két szükséglakást alakítanak ki. A második emeleten hajléktalanszálló és integrációs, közösségi központ lesz” – áll a projektben. Az épület falait és a tetőt szigetelik, kicserélik az ajtókat és az ablakokat, korszerűsítik az elektromos vezetékeket, felújítják a világítást, a fűtés- és a csatornarendszert, valamint a vízvezetéket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?