Újabb fertőzöttek a somorjai Madách Imre Gimnáziumban

Somorja
Somorja |

Három pedagógus és egy további diák koronavírustesztje lett pozitív a somorjai Madách Imre Gimnáziumban. A héten tesztelik az intézmény alkalmazottait, folytatódik a távoktatás.

Szerdán derült ki, hogy elkapta a koronavírust az iskola egyik diákja. A hét végén a diák osztálytársait, valamint az osztályban tanító pedagógusokat is tesztelték.

Stanislav Pravda, Nagyszombat megye oktatási osztályának vezetője az ujszo.com-nak elmondta, hogy három pedagógus és egy diák is megfertőződött.

„Az iskolában folytatódik a távoktatás. A gimnázium minden alkalmazottján elvégzik a tesztet, az eredmények függvényében döntenek a következő lépésekről” – fogalmazott az osztályvezető.

Kérünk minden tanulót, hogy aktívan kapcsolódjon be a távoktatásba” – olvasható az intézmény honlapján. Trencsík János igazgató hozzátette, hogy most gördülékenyebb volt az átállás a távoktatásra, amely előreláthatólag szeptember 25-ig, vagyis péntekig tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?