Erről jobb, ha tud.
Újabb trükkel próbálják elvenni az idősek pénzét

A Pozsony III. Járási Rendőrkapitányság átveréssel kapcsolatos figyelmeztetést tett közzé Facebook-oldalán.
Egy, magát rendőrnek kiadó csaló vezetékes telefonon keresztül hívott fel hétfőn, június 30-án egy idős nőt, majd azt mondta neki, fia közlekedési balesetet okozott, amelyben egy kisgyermek életét vesztette. Közölte az asszonnyal, hogy ha készpénzben befizeti a 25 ezer eurós „óvadékot”, akkor fia szabadon távozhat a fogdából.
A további kommunikáció mobiltelefonon zajlott, a nyugdíjasnak utasításokat adtak, hová vigye a kért összeget. Felszólították, hogy tegye a készpénzt egy papírzacskóba, majd egy előre kijelölt helyen dobja a szemetesbe.
Szerencsére az asszony rájött, hogy csalásról lehet szó, ezért a 158-as segélyhívón értesítette a rendőrséget, akik nyomozást indítottak az ügyben.
A hatóságok azt kérik a lakosságtól, hogy ha hasonló, gyanús esettel állnak szemben, ne dőljenek be azonnal, inkább győződjenek meg a telefonhívásokban elmondottak valóságtartalmáról, és tájékoztassák az illetékes szerveket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.