Újabb statikus és forgatható kamerákat helyeznek ki Vágsellyén

Vágsellye
Vágsellye |

Év végéig hat statikus és két forgatható, dinamikus térfigyelő kamerát helyeznek ki a járási székhelyen. Az új műszaki berendezéseket a kormány bűnmegelőzési programjának köszönhetően vásárolták.

A nyolc biztonsági kamerát a lámpaoszlopokra erősítik. Hatot a város központjától távolabbi helyekre, a városból kivezető útszakaszokhoz tesznek. A két forgatható kamera kihelyezésére a városi rendőrség tett javaslatot. A város önkormányzati honlapján arról tájékoztatták a lakosokat, hogy a járási székhely az első szlovákiai városok egyikeként szánta rá magát annak idején a biztonsági kamerák vásárlására.

Tizenöt évvel ezelőtt vásárolták az első térfigyelő kamerákat. 2017-ben huszonhét ilyen biztonsági berendezés volt a városban, ebből négy a Vágvecse városrészben. A bűnmegelőzési programból kapott támogatásból három évvel ezelőtt hat statikus és egy dinamikus kamerát vettek, valamennyit a Vágvecse városrészben helyezték ki. A most kapott kilencezer euró támogatásból vásárolt kamerák többségét olyan helyekre teszik, ahol korábban meggyűlt a bajuk a városi rendőröknek a különféle kihágásokat, bűntetteket elkövetőkkel. Szigorúbban ellenőrzik majd a térfigyelő kamerák segítségével a Deáki utat a vasútállomás irányába, továbbá a Vágkirályfai utca környékét és a Galántára vezető útszakaszokat. A Vágvecse városrészben lévő Napos utcába a most kapott támogatásból két statikus kamerát helyeztek ki. A lakosok többször kérték a képviselőket, hogy tegyék biztonságosabbá ezt a környéket. Egy időben ismeretlen gyújtogató garázdálkodott a lakóházaknál.

A reneszánsz kastély környékét, parkját a Pázmány Péter utcában forgatható kamerán át figyelik, ahogy az Alsó utcai kereszteződés, a templom és a Pázmány Péter Alapiskola területét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?