(kép: Comorra Servis)
Újabb ráncfelvarrás a komáromi termálfürdőn
A napokban elkezdték a fürdő benti termálmedencéjének teljes cseréjét. Karácsony előtt végeznek a munkával – közölte a Comorra Servis közvállalat.
Bőven van munka a belső termálmedence tetejével, hiszen a képek tanúsága szerint már igen rossz állapotban volt. Teljesen eltávolították a régi pléhszerkezetet, valamint az alatta lévő elöregedett vaskonstrukciót, az üvegszálas tetőt és a régi légtechnikát is. Az IPE 500-as fő tartóelemeket lecsiszolták, majd epoxi festékkel kezelték.
A végeredmény egy új, megerősített tetőszerkezet lesz, illetve modern, időtálló szendvicspanel borítja majd a teljes felületet. A munkálatok vélhetően december 20-án fejeződnek be.
„A célunk egy biztonságosabb, korszerűbb és komfortosabb fürdőélmény biztosítása minden látogató számára"
– közölte a Comorra Servis, amely egyben kéri a lakosok türelmét is a munkálatok ideje alatt.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.