Újabb programhalasztás a kultúra városában

Zuzana Hozlárová hárfajátéka a nyitógálán
Érsekújvár |

Egy évvel ezelőtt a császári-királyi lovardában rendezett nagyszabású nyitógálával kezdődött volna a minden korosztályt megszólító, igényesen összeállított programsorozat. A Kultúra városa 2020 címet elnyerő járási székhelyen végül a koronavírus miatt a tömeges rendezvények többsége elmaradt.

Nyáron több sikeres kültéri rendezvényt követően a szervezők ismét nekibuzdultak, és elkészítették őszre a Lég(Új)Vár programsorozat újabb változatát. Már nyomdában volt az új műsorfüzet, amikor kiderült, hogy ősztől újabb szigorítások várhatók. Harmadik nekifutásra végül a szervezők úgy döntöttek, a 2021. január 22-én induló kétnapos Storytelling, azaz mesélt történetek programmal kezdve lebonyolítanak néhány, korábban már beharangozott műsort, melyeket tavaly nem tudtak megvalósítani. A szervezők kisebb közönség előtt, élő közvetítéssel lepték volna meg az érdeklődőket. Miután kiderült, hogy a koronavírus második hullámában tovább tartanak a szigorú óvintézkedések, a kultúra városában január végéig egyetlen rendezvény sem valósulhat meg. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a szervezők június 19-ig, a záró gáláig mégiscsak megpróbálnak néhány izgalmas produkciót kínálni a közönségnek. A bennünk élő sirály fesztivál időpontja így már negyedszer változna meg.

A mintegy harminc városi szervezetből, civil társulásból, intézményből álló szervezői gárda a filozófiai és az animációs fesztivált mindenképpen megtartaná tavasszal, vagy nyár elején, amikor az előadók és az alkotók személyesen találkozhatnak a közönséggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?