Újabb európai uniós támogatást nyert el a királyhelmeci kórház.
Újabb nyertes pályázat a kórházban
Újabb európai uniós támogatást nyert el a királyhelmeci kórház. A támogatás összértéke meghaladja a félmillió eurót.
Királyhelmec
Hencel Klára, a királyhelmeci kórház igazgatója lapunknak elmondta, tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházzal és Oktató Kórházzal készítettek közös projektet, mellyel a radiológia területén szeretnének különböző fejlesztéseket megvalósítani. Ennek részét képezi olyan, egymással kompatibilis telekommunikációs rendszerek kiépítése és üzemeltetése is, melyek segítségével a különböző intézményekben dolgozó orvosok konzultálhatnak egymással. Cél az is, hogy a leleteket, ha ez indokolt, nemcsak a két egészségügyi intézmény között, hanem más, magyarországi és szlovákiai kórházak között is megosszák. A radiológiai leleteket és orvosi szakvéleményeket tartalmazó információk elektronikus továbbításával azt is elérik, hogy nem kell mindenütt újra elvégezni ugyanazokat a vizsgálatokat, amivel csökkenthetők a költségek, és a beteg helyzetét is megkönnyítik. A lelet utazzon, ne a beteg elv alapján működő rendszer egyben lehetőséget nyújt az úgynevezett telemedicinális vizsgálatok szakszerű elvégzésére. Az ilyen fajta határon átnyúló együttműködést egyébként a mindkét ország egészségügyében tapasztalható humánerőforrás-hiány is indokolttá teszi.
A projekttel az intézmények 500 ezer euró hozzájárulást nyertek el, ami kétharmad/egyharmad arányban oszlik meg a magyarországi és a szlovákiai kórház között, melyeknek csak az 5-5 százalékos önrészt kell állniuk. Hencel Klára tájékoztatása szerint ugyanebből a forrásból két másik projektjükhöz is támogatást kértek, de a kisvárdai és az edelényi, valamint a már említett miskolci megyei kórházzal közösen benyújtott pályázatról egyelőre nem született döntés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.