A Budapesthez közeli Szigethalommal bővül a város testvértelepülései- nek listája.Fülek„Szigethalom vezetősége keresett meg bennünket, és mi örültünk a lehetőségnek” – mondta Agócs Attila polgármester.Füleknek eddig három testvérvárosa volt – Salgótarján, Szécsény és Bátonyterenye.
Új testvérvárosa lesz Füleknek
A Budapesthez közeli Szigethalommal bővül a város testvértelepülései- nek listája.
Fülek
„Szigethalom vezetősége keresett meg bennünket, és mi örültünk a lehetőségnek” – mondta Agócs Attila polgármester.
Füleknek eddig három testvérvárosa volt – Salgótarján, Szécsény és Bátonyterenye. „Mindegyik a határtól nem messze, Nógrád megyében van. E városokkal való együttműködésünk főképp a történelmi kapcsolatokon alapszik, illetve a közös célokra és projektekre összpontosul” – tette hozzá a polgármester. A partnerség az iskolák együttműködésén, a cserelátogatásokon, a közös táborok és versenyek szervezésén, kulturális rendezvényeken való részvételen alapul. Az egyes polgári társulások, a sporttal, valamint idegenforgalommal foglalkozó intézmények is együttműködhetnek. A keretszerződést már mindkét város képviselő-testülete jóváhagyta.
Az együttműködés január 22-én válik hivatalossá, mikor a polgármesterek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Füleken aláírják a szerződést. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.