Új komp fog járni a Dunán Vajkánál

komp
Vajka |

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) nyerte el a Vajka és Keszölcés között közlekedő komp üzemeltetésére meghirdetett nemzetközi pályázatot.
 

A Vízépítő Vállalat (VV) a szolgáltatásért 8,3 (adóval együtt 9,96) millió eurós szerződést írt alá az SVP-vel január végén. A megbízás öt évre szól, vagyis a VV évi 1,99 millió eurót fizet az SVP-nek a szolgáltatásért. Kerestük a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatot is, ám részleteket az új komp paramétereiről és az üzemeltetésről csak mára ígért.

A versenybe három cég jelentkezett, kettőt azonban még az árajánlat előtt kizártak, mivel nem teljesítették a pályázati feltételeket.

2015-től az USA-ban székelő garázscég, a Ponton City üzemeltette a vajkai kompot. A 15 évre szóló szerződés alapján a cég 25 millió eurót kapott volna a szolgáltatásért. Az állam számára rendkívül előnytelen szerződés megszűnik, amint az új megállapodás érvénybe lép. A Ponton City előtt is az SVP üzemeltette a Vajka és Keszölcés között közlekedő kompot évi 490 ezer euróért.
 

Kapcsolódó cikkünk

Egy éve a nemzetközi pályázat kiírásakor Veronika Remišová (OĽaNO) képviselő arra figyelmeztetett, hogy a komp üzemeltetésének becsült költsége 165 ezer euróval drágább lehet, hiszen a Ponton City évi 1,8 millióért üzemelteti a kompot, a pályázat pedig évi 1,9 millióra taksálja a költségeket. A VV akkor azzal védekezett, hogy a 8,3 milliós összeg a legfelső határ, és a versenypályázat során csökkenhet. A pályázat lezárását követően már világos, hogy nem így történt. A Vízépítő Vállalat akkori álláspontja szerint a két komp üzemeltetésének költségeit nem lehet összehasonlítani, biztonsági és kapacitásbeli okoknál fogva.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat munkanapokon 5 órától 21.30-ig 23, munkaszüneti napon 17 járatot köteles indítani Vajka és Keszölcés között. A mintegy 520 méteres távolság megtétele 10 percig tart, és ingyenes. (SITA, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?