Tüntetés a Vadas előtt: nem korrekt a hivatal eljárása és a tájékoztatás sem (FOTÓK)

Tüntetés a Vadas előtt: nem korrekt a hivatal eljárása és a tájékoztatás sem
Párkány |

Több tucat civil, vállalkozó és lakos gyűlt össze vasárnap délelőtt a továbbra is zárva tartó Vadas fürdő előtt. A résztvevők és a szónokok az országos tisztiorvosi szolgálat eljárását kifogásolták, továbbá bírálták a közegészségügyi hatóság szerintük méltatlan és inkorrekt tájékoztatását, de a bulvármédia túlzásai és álhírei ellen is tiltakoztak.

Vasárnap délelőtt több tucatnyi párkányi lakos tüntetett a Vadas fürdő előtt. Civilek, vállalkozók, alkalmazottak tiltakoztak az ellen, hogy az állami Közegészségügyi Hivatal még mindig zárva tartja az intézményt, holott erre szerintük semmilyen komoly indoka és bizonyítéka nincs. A szónokok az országos tisztifőorvost és a tisztiorvosi szolgálatot főképp a hiányos, kései, nem megfelelő kommunikáció miatt bírálták, de szerintük a vizsgálati eljárásban és a minták kiértékelésében sem korrekt a Közegészségügyi Hivatal. Eugen Szabó polgármester a rendezvény elején hangsúlyozta, hogy a turizmus ebben a régióban szó szerint életbevágóan fontos lett, annál is inkább, mert az ipar és a mezőgazdaság már leépült. Épp ezért nem mindegy, hogy mi lesz a Vadassal. 

„Sajnálatos, hogy a kisfiú tragédiája után egyedül maradt a város és a párkányi fürdő, mert mi sem kaptuk és kapjuk meg az állam és a hatóságok részéről a felmerülő kérdésekre a válaszokat. Remélem, hogy a most elhangzó dolgokat az illetékes hatóságok is komolyan veszik, és meghallják a mi hangunkat is” 

– mondta Eugen Szabó.

Gyanús momentumok

Hogenbuch Endre, a Vadas igazgatója nem titkolta, hogy roppant mérges a bulvármédiára, de főleg a Közegészségügyi Hivatalra és a tisztiorvosi szolgálatra. Épp ezért kérdéseket intézett feléjük. 

„Miként lehetséges, hogy a Közegészségügyi Hivatal kizárólag a Vadas fürdőt vizsgálja, mint a fertőzés egyetlen lehetséges helyszínét? Igaz-e, hogy a kis Tamás, mielőtt a Vadasba jött volna, a szüleivel volt egy egzotikus országban? Ha ez igaz, vizsgálja-e a hivatal, hogy a halálos fertőzést nem épp onnan hozta magával? Értesüléseim szerint a kisgyerek családjának otthon is van medencéje. Vizsgálja valaki, hogy abban a medencében vannak-e amőbák, és ha igen, milyenek? Most pedig a legfontosabb: az elhunyt kisgyerek hozzánk, a Vadasba június másodikán érkezett. Június harmadikán már beteg volt, és negyedikén, megszakítva az úszótanfolyamot, már hazament. Tehát másfél napot volt nálunk, ugyanakkor, ha igaz, hogy az agyevő amőba inkubációs ideje kettőtől tizenöt napig terjed, akkor nekem a matek sehogy se jön ki” 

– mondta a Vadas igazgatója. 

Hogenbuch szerint a tisztiorvosi szolgálat kommunikációja katasztrofális, sőt, a sajtót hamarább értesítik részeredményekről is, mint az illetékeseket, a fürdőt és a várost. A Vadas igazgatója szerint az sincs rendben, hogy a múlt szombaton vett mintákra még nyolc nap elteltével sincs végeredmény. Egyúttal közölte, hogy a Vadas a jövő héten egy magánlaboratóriummal is kivizsgáltatja a vizet, és biztos benne, hogy hamarább lesz eredmény. Hogenbuch hozzátette, előbb-utóbb vége lesz ennek, de felteszi a kérdést az államnak és a Közegészségügyi Hivatalnak, hogy ki fog bocsánatot kérni a fürdőtől, a várostól, a régiótól, a fürdővendégektől? Ki fog kárpótlást nyújtani? A fürdő igazgatója arra is nagyon kíváncsi, hogy a Közegészségügyi Hivatal hajlandó lesz-e a végén minden kérdésre válaszolni? 

„Ebben a régióban szinte semmi sincs, ez a régió szegény, ennek a régiónak egyetlen kincse a termálvíz. Mi ezt tudjuk, így is törődünk vele. De azok az emberek, akik Pozsonyban döntenek ilyen horderejű ügyben, azokat nem érdekli, hogy itt a kisemberek is a fürdőből, a turizmusból élnek. Azokat nem érdekli, hogy milyen gazdasági károk keletkeznek áttételesen is. Ők ezt nem érzik meg. Nem engedhetjük meg, hogy művileg és bármiféle bizonyíték nélkül a fürdő tönkremenetelén dolgozzanak” 

– mondta Hogenbuch Endre.

Galéria

Szolidaritás és bosszúság

Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi fürdő igazgatója és a Szlovák Aquaparkok és Fürdők Szövetségének elnöke szintén szolidaritását fejezte ki a tüntetésen. Mint elmondta, pontosan emiatt az eset miatt, illetve a rémhírek és féligazságok miatt már ők is érzik a látogatók elmaradását. Somogyi úgy véli, higgadtan és konstruktívan kell kezelni a helyzetet, ugyanakkor mindent meg kell tenni a vendégek és mindenki biztonságáért. Nem retteghetünk egy olyan kórokozótól, melynek az előfordulása precedens nélküli, és az általa okozott fertőzés valószínűsége egy az egymilliárdhoz. Szlovákiában 650 nyilvános medenceüzemeltető létezik, mindenki megtesz mindent a tisztaságért és a biztonságért. Önökkel vagyunk – szólt Somogyi Gábor.

Dušan Rampášek, a Nyitra Megyei Idegenforgalmi Szervezet elnöke és megyei képviselő szintén szolidaritásáról biztosította a Vadast és Párkányt is, mondván, hogy a fürdő a maga 600 ezer vendégéjszakájával nemcsak Nyitra megye kiemelkedő turisztikai létesítménye, de országosan is jelentős tényező, épp ezért a turisztikai és sportminisztérium segítségét kéri a Vadasnak, abban is, hogy a fürdő megtépázott renoméját segítsen helyreállítani. 

Vitkó Andrea, párkányi helyi és Nyitra megyei képviselő felszólalásában a médialincs ellen tiltakozott, mellyel szerinte a múlt héten sújtották a fürdőt, alapos, részletes vizsgálatot és hiteles, részletes tájékoztatást vár a hivataloktól is. Farkas Iván megyei képviselő felszólalásában szerint több minden kérdéses ebben az ügyben. Például az, hogy ha az egyik vezető járványügyi szakértő, Jarčuška professzor szerint a patogén amőba által okozott betegség fertőzési ideje 7–15 nap, a kisgyerek pedig csak néhány napig volt itt… Az is elhangzott, hogy a kisgyerek az esetet megelőzően néhány héttel egzotikus országban volt. 

„Ha a véradás előtt a véradók előéletét fél évre visszamenőleg kivizsgálják, akkor ebben az esetben ez miért nem mérvadó a Közegészségügyi Hivatalnak?” 

– tette fel a szónoki kérdést Farkas Iván. Szerinte az is roppant gyanús, hogy ebben az ügyben borzasztó lassú az állami hatóság, a vizsgálat is, feltűnően egysíkú és furcsán egyöntetű az eset tálalása nemcsak a média, de a hatóságok részéről is. Farkas Iván szerint kísértetiesen hasonlít az ügy a bellegszencsei fürdő esetére, amit pár évvel ezelőtt más indokok miatt bezárattak, és utána még sokáig nem nyitott ki, ugyanakkor több vállalkozó öngyilkos lett emiatt. Farkas Iván szerint pont ezt kell elkerülni, megyeszinten pedig ők már a jövő héten mindent meg fognak tenni azért, hogy a tisztiorvosi szolgálat korrekt módon és mihamarább tájékoztasson. Szerinte mindenki tudja, hogy semmiféle fertőzés nem történt a Vadasban, egyúttal reméli, hogy ezt majd a leletek is bizonyítják.

Maga a hivatal se vizsgálja kötelezően az amőbákat

František Hodonský, a Vadas vállalkozói nevében emelt szót. Szerinte a Közegészségügyi Hivatal munkatársai helyesen tették, hogy előzetes óvintézkedésként lezárták két napra a Vadast, de azt már nem, hogy továbbra is zárva tartják. Szerinte ez már törvényellenes, ugyanis azt már tudják, hogy egy rendkívül ritka patogénről van szó, melynek előfordulása borzasztó ritka, illetve az, hogy halált okozzon, arra kisebb az esély, minthogy például egy kerékpározó egy darázstól fulladjon meg. Ezért tehát nem szabad szerinte zárva tartani a fürdőt. Mert már nincs mi ellen óvintézkedéseket tenni. 

„Felhívom a figyelmet, hogy amőbák szinte minden vízben vannak, és olyannyira nem károsítják az egészséget, hogy maga a Közegészségügyi Hivatal sem szerepelteti őket azon a listán, mely lista a kötelezően letesztelendőkről szól” 

– tette hozzá a vállalkozók képviselője. Szerinte a Vadast mihamarább meg kell nyitni, mert saját tapasztalatai szerint is a Vadas Szlovákia egyik legtisztább fürdője.

A jelenlévők ovációval fogadták a felszólalókat, és egy Kiállunk a Vadas mellett – táblával tüntettek a fürdő előtt.

A rendezvény ideje alatt egy személy az ivókútnál rosszul lett, elsősegélyben részesítették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?