Tündérkert 2025 – Családoknak, színházrajongóknak és művészetkedvelőknek

A fesztivál posztere
Dunaszerdahely |

Az NFG Klub és a Kukkónia Polgári Társulás szeretettel vár minden érdeklődőt a Tündérkert Művészeti Fesztiválra, amely idén júniusban is varázslatos élményekkel tölti meg Dunaszerdahely szívét a sportcsarnok melletti szabadidőparkban. A fesztivál célja, hogy összehozza a családokat, színházkedvelőket, zenebarátokat és a szabadtéri kulturális feltöltődés iránt érdeklődőket egy olyan ünnepen, ahol a közösség, a kultúra és a környezettudatosság kerül a középpontba.

Idén két nap készülnek gazdag programmal, amely a művészetet, a hagyományt és a megújulást ünnepli, a nyári napforduló időszakában, amikor az év leghosszabb nappala és legrövidebb éjszakája adja a hátteret az együttlétnek. A rendezvény központi szimbóluma idén is a tűz, az élet, az energia és a termékenység jelképe lesz. 

Június 19. – Csütörtök

Helyszín: Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ – Színházterem

19:00 

– „Mikor hazudtam?” 

– Szereplők: Péterfy Bori és Rohonyi Barnabás 

– Orlai Produkciós Iroda előadása, 16 éven felülieknek ajánlott

Június 21. – Szombat

Helyszín: Dunaszerdahely, sportcsarnok melletti szabadidőpark

16:00

– Kézműves foglalkozások gyermekeknek (tündérkoszorúk készítése Tarcsi Alicával és Csörgei Tündével)

– A Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes fellépése

– Zene: Pósfa zenekar

17:00

– BÁBaKALÁCS Bábszínház: Jambóza Bábcirkusz – meglepetésekkel és varázslattal

17:50

– Csonka Sára: A két tündér – bukovinai székely népmese

18:00

– Korpás Éva és zenekara: Sárirom – lendületes családi koncert

19:00

– Csallóközi Felnőtt Néptáncegyüttes fellépései

– Zene: Pósfa zenekar

20:00

– Rituális tűzgyújtás: Antal Ágotával, a fesztivál megálmodójával

20:30–21:30

– Palya Bea Duó – Lisztes Jenővel

– Szentivánéji koncert különleges hangulatban, érzéki dallamokkal és cimbalommuzsikával

Kb. 22:00

– Tűzugrás

Énekkel kísérik: Boros Volner Erika és Varga Denisa

A belépés minden programra ingyenes. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők hozzanak magukkal pokrócot, barátokat és a családot, élvezzük együtt a nyár varázsát a Tündérkertben. 

Az esemény ideje alatt húsmentes, egészséges és ízletes ételek, valamint frissítők közül válogathatnak a látogatók. Emellett lehetőség nyílik megkóstolni Dunaszerdahely egyetlen kávépörkölőjének különleges cold-brew kávéját is. A fesztivál a fenntarthatóság jegyében zajlik, ezért kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal saját tányért, poharat és evőeszközt – így óvjuk együtt a környezetünket.

A fesztivál posztere
A fesztivál posztere
A fesztivál posztere
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?