Régió

Tragédia: Cserbenhagyásos gázolás a Dunaszerdahelyi járásban

Gelle | Tegnap este Gelle mellett történt a baleset. Az áldozat, egy 45 éves nő a helyszínen életét vesztette.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. november 27. 13:06

rendőrség
- Rendőrségi felvétel

A rendőrség információi szerint tegnap Gelle mellett egy Škoda Fábia állt meg az úton, amelyből eddig ismeretlen okok miatt egy 45 éves nő szállt ki. Egy arra járó kamionnak még sikerült kikerülnie az illetőt, de egy után érkező jármű elgázolta.

Galéria
fd-1
dfs-2
dfs-3
dfs-4

A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, ahol az áldozat sérülései következtében az életét vesztette.

A rendőrök nem sokkal a baleset után megvizsgáltak egy teherautót, de nem találtak rajta ütközésnyomokat. A rendőrség továbbra is keresi a járművet, ami elütötte az asszonyt.

(br)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová

Čaputová: Összeadva kell értelmezni az első és a második nemzetiséget

a

Párkány: fejlesztések a rendelőintézetben

heger

Itt helyezkedik el Szlovákia a 2021-es korrupciós listán!

HSJHDFSF

Az ÚVZ elárulta, mi számít érintkezésnek egy fertőzött személlyel – újabb tüneteket tettek közzé!

Pozsony

Eladó étterem, hotelből munkásszálló – tovább zuhant a pozsonyi turizmus

Forró Krisztián (balra) és Farkas Iván (jobbra). Fotó: Szövetség

Szövetség: Több forrás kell a csatornahálózatok építésére

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.