Továbbra is kritikus az állapota a kisfiúnak, aki agyevőamőba-fertőzést kapott

nudch

A hatóságok még vizsgálják, hogy a párkányi fürdőben fertőződhetett-e meg.

Továbbra is súlyos, kritikus az állapota annak a tizenegy éves gyermeknek, aki szombaton került kórházba, miután a gyanú szerint egy ritka, halálos parazitával fertőződött meg a párkányi Vadas fürdőben. A fiút jelenleg a pozsonyi gyermekkórházban (NÚDCH) kezelik; a diagnózis naeglariasis, vagyis agyevőamőba-fertőzés.

„A gyermek egészségi állapota válságos. Naeglariasis diagnózissal dolgozunk, a betegséget egy amőba okozta” – mondta el a kórház szóvivője, Dana Kamenická.

A betegséget az agyevő amőba néven emlegetett Naegleria fowleri okozza, ami rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. A fertőződéshez arra van szükség, hogy az orrba, homloküregbe, arcüregbe fertőzött, nem steril víz jusson.

Az agyevő amőba ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás. Ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.

Az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn azt közölte az érintett Vadas fürdővel, hogy a fertőzésgyanú miatti laboratóriumi vizsgálatok még tartanak, eredmény leghamarabb péntekre várható, így szombatig nem nyithatnak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?