Az állandó panaszok ellenére tíz százalékkal többen váltottak jegyet a Pozsony_Komárom vonalon közlekedő sárga vonatokra.Pozsony/Dunaszerdahely/KomáromEgy év alatt tíz százalékkal nőtt a Pozsony–Komárom vonalon közlekedő RegioJet utasforgalma.
Tovább nőtt a RegioJet utasforgalma
Az állandó panaszok ellenére tíz százalékkal többen váltottak jegyet a Pozsony_Komárom vonalon közlekedő sárga vonatokra.
Pozsony/Dunaszerdahely/
Komárom
Egy év alatt tíz százalékkal nőtt a Pozsony–Komárom vonalon közlekedő RegioJet utasforgalma. Jövőre a magán közlekedési vállalat is a Pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszer része lehet.
Naponta ezerrel többen utaznak a sárga vonatokon, mint egy évvel korábban. Az idei év első felében 1,4 millió utas váltott jegyet a RegioJet járataira, ami a tavalyi év eredményeihez viszonyítva tízszázalékos növekedést jelent. Aleš Ondrůj, a vállalat szóvivője közölte, márciusban regisztrálták a legtöbb utast, a RegioJet akkor új szerelvényekkel bővítette a kapacitását, tizennyolc százalékkal nőtt az utasforgalom, bár az ingázók – a gyakori késések, a túlzsúfoltság, illetve a nem működő légkondicionáló miatt – rendszeresen panaszkodnak a vasúttársaságra. A szóvivő közölte, a Dunaszerdahelyről 6 óra 15 perckor induló járat a legfrekventáltabb, munkanapokon mintegy hétszáz utas vonatozik ilyenkor a fővárosba. A RegioJet 2012-ben indította el a sárga vonatokat a Pozsony–Komárom vonalon, azóta állandóan nő az utasforgalom a szakaszon.
Ondrůjtól megtudtuk, ha a RegioJet jövőre belép az integrált közlekedési rendszerbe, a fővárosi tömegközlekedés része lesz. A vállalat úgy képzeli, hogy elsősorban a Pozsony városrészeiben élők utaznak majd az S70-es járatként jelölt szerelvényeken. Az egységes jegy csak a Pozsony megyében, vagyis Úszorig érvényes nemcsak a sárga vonatokon, hanem a Szlovák Vasúttársaság, a Slovak Lines és Pozsonyi Közlekedési Vállalat járatain is. A fejlesztésnek köszönhetően olcsóbb lesz az utazás, ezzel pedig tovább nőhet a magánvállalat utasforgalma.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.