Az idős asszony a jármű alá szorult.
Tolatás közben gázolt halálra a furgon egy 72 éves nőt
Tragikus közlekedési baleset történt múlt héten Zsolnán, amely során egy 72 éves nő vesztette életét.
A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset október 10-én, pénteken reggel, röviddel nyolc óra után történt az autóbusz-állomás melletti parkolóban. Egy furgon sofőrje tolatás közben elütötte a gyalogosan közlekedő nőt, aki a jármű alá szorult.
Az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett, és bár azonnal kórházba szállították, életét már nem tudták megmenteni.
A 44 éves sofőr ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítottak eljárást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.