Többmilliós adóssága van Kassának

kassa illusztráció
Kassa |

A keleti nagyváros önkormányzata 2,7 millió eurós többlettel zárta a 2019-es évet. A város kasszájának aktuális helyzetéről a csütörtöki testületi ülésen számoltak be a tavalyi év zárójelentésének jóváhagyásakor.

A csütörtöki tanácskozás során a városi képviselők kifogás nélkül hagyták jóvá a város tavalyi költségvetésről szóló zárójelentést. Az összegzés szerint a város 2,7 millió eurós többlettel zárta ugyan, de 32 millió eurós tartozása is van, amely a költségvetés 18,3 százalékát jelenti.

Félmilliós tartalék

„Összesen 217 millió euró volt a bevételünk és 214 millió euró a kiadásunk, mely a tervezett bevétel 91, a kiadásoknak pedig 90 százalékát teszi ki. Az idegen források, tehát az idei évben felhasználandó állami támogatások és dotációk összessége a 2,1 millió eurót is eléri. A fennmaradó 577 ezer eurót a város tartalékalapjába utaltuk, az 54 ezer eurónak megfelelő visszatérítés pedig a lakásfejlesztési tartalékalapba került. A tavalyi költségvetés és a zárójelentés összhangban van a hatályos jogszabályokkal, azonban az én személyes meglátásom szerint a város jobban is kihasználhatta volna azokat a lehetőségeket, amelyek a tavalyi évben adottak voltak. Ide sorolnám például az egyedül maradt lakosokról és hajléktalanokról való törődést, illetve a kóbor állatok, valamint a város területén hátrahagyott gépjárművek rendezését?– jelentette ki a képviselő-testületi ülésen Jaroslav Polačak, a város főpolgármestere.

Gazdag állatkert

A legnagyobb kiadások a polgármester felsorolása szerint az oktatási programokban (85 millió euró), a közlekedésben (36 millió euró) és a környezetvédelemre vonatkozó programokban (21 millió euró) voltak. Ide tartoznak például a városi önkormányzat fenntartása alatt működő iskolai épületek átfogó rekonstrukciói, a városi tömegközlekedésben használatos busz- és villamosmegállók modernizálása, a hidak felújítása, a földterületek rendezése, illetve a Sládkovič utcán, a fiatal családoknak szánt lakótömb felépítése. „Az elmúlt év során a városi költségvetést terhelő hitelek jelentős részét, nem kevesebb mint 19,3 millió eurót sikerült törleszteni. A városhoz tartozó szervezetek mindegyike nyereséggel zárta az évet. A legmagasabb bevételt és az ebből eredő nyereséget a Kassai Állatkertnél, majd azt követően a Városi Közterület-fenntartó Vállalatnál regisztráltuk. Az első 230 ezer eurós, a második 120 ezer eurónak megfelelő nyereséggel zárta a 2019es évet? – zárta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?